Simon Attila történészt

A szlovákiai magyarság történetének egyik meghatározó alakja, az 1938 után Szlovákiában maradt magyarok egyetlen igazi vezetője volt. Jórészt neki köszönhető, hogy az első bécsi döntés után Szlovákiában maradt magyar kisebbség és a Magyar Párt mentes maradt a nemzetiszocializmustól. Pályafutásának alapos értékelésével azonban még adós a történelemtudomány. Mint tudjuk, nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényt, s részt vett a zsidók mentésében. A demokráciával kapcsolatos nézetei, egyes vitatható kijelentései miatt azonban én úgy érzem, korai őt a szlovákiai magyarság példaképeként beállítani. Persze ebben nem minden kollégám ért egyet velem.

Van esély rehabilitálására?

Esterházyt 1947-ben, a távollétében – ekkor egy szovjet gulágban tartják fogva – Pozsonyban hazaárulás miatt halálra ítélik. A vád szerint hatalomhoz segítette a fasizmust, és hozzájárult Csehszlovákia szétveréséhez. Mindkét indok abszurd: Csehszlovákia szétesése a német expanzió és a szlovák szeparatizmus eredménye volt, a fasizmussal pedig sohasem szimpatizált. Voltak antiszemita megnyilvánulásai, ám erős keresztény-konzervatív értékrendje miatt egy bizonyos határt már nem volt hajlandó átlépni, s amikor elkezdődött a zsidók fizikai likvidálása, kötelességének tartotta menteni őket. Halálra ítélése méltán tekinthető koncepciós pernek: személyében a szlovákiai magyarságot ítélték el a kollektív bűnösség szellemében. Úgy érzem, még mindig van olyan félelem a szlovákokban, ha rehabilitálnák Esterházyt, azzal rehabilitálnák az egész szlovákiai magyarságot. A jelenlegi politikai hangulat nem kedvező a rehabilitáció szempontjából. (czk)