Rokonokhoz kerülnek az árván maradt lányok

Komárom. Rokonok veszik magukhoz annak a fiatalasszonynak a két árváját, akit szombaton hajnalban valószínűleg volt férje szurkált halálra. Brutális tettét követően a férfi kiugrott 4. emeleti lakásukból és szörnyethalt. Az 54 éves Juraj Á.

Komárom. Rokonok veszik magukhoz annak a fiatalasszonynak a két árváját, akit szombaton hajnalban valószínűleg volt férje szurkált halálra. Brutális tettét követően a férfi kiugrott 4. emeleti lakásukból és szörnyethalt. Az 54 éves Juraj Á. néhány hónapja szabadult; testi sértés miatt ült, miután többször bántalmazta feleségét. Meg nem erősített információnk szerint már börtönbe vonulása előtt megfenyegette az asszonyt, hogy kiszabadulása után bosszút áll rajta. Sajnos, beváltotta fenyegetését. Féltékenység is szerepet játszott tettének elkövetésében, mert bár időközben elváltak, továbbra is figyelte a nő minden lépését. A járási hivatal gyámügyi osztályának illetékesétől megtudtuk, hogy a két árvát, a 16 éves Janát és a 13 éves Monikát a keresztszülők veszik magukhoz. Apai nagyszüleik már meghaltak, anyai nagyanyjuk pedig Horvátországban él. Tegnapig a kisebbik lánynak az osztályfőnöke adott menedéket, a nagyobbik ismerősöknél húzódott meg. Mindketten, csakúgy, mint egykor édesanyjuk, kiváló röplabdások. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?