Pozsony szemrevételezi a rendeletet

Pozsony/Bukarest. Jaroslav Chlebo külügyi államtitkár tegnap az egyes tárcák illetékeseit tájékoztatta a státustörvényről folytatott egyeztetések eredményeiről.

Pozsony/Bukarest. Jaroslav Chlebo külügyi államtitkár tegnap az egyes tárcák illetékeseit tájékoztatta a státustörvényről folytatott egyeztetések eredményeiről. „Kollégámmal, Németh Zsolttal megegyeztünk abban, hogy Szlovákia kidolgozza saját elképzelését arról, hogyan lehetne a kifogásolt, szülőknek nyújtandó anyagi támogatást megvalósítani” – mondta Chlebo, aki erre az oktatási minisztériumot kérte fel. Szlovákia számára az egyes intézmények, iskolák támogatása nem okozna problémát. A státustörvényben javasolt segítségnyújtási szándék viszont megkérdőjelezhető. „A külügyminisztérium pénteken kapta kézhez a magyarigazolványok kiadására vonatkozó rendelet tervezetét, így nem volt idő az áttanulmányozásra” – mondta. Véleménye szerint, ha sikerül elérni azt a szintet, melyet e téren a külföldi szlovákokról szóló törvény rögzít, Pozsony nehezen emelhet kifogást az igazolványok kiadásának menete ellen. „A magyar fél javaslata pedig igencsak közelít ehhez a szinthez” – jegyezte meg Chlebo.

A román fővárosban zajló EBESZ-tanácskozás keretében tegnapra különtalálkozót terveztek a magyar és a román külügyminiszter között. „Martonyi János és Mircea Geoana megbeszélése remélhetőleg meghatározza a továbblépés módját a kedvezménytörvényről folytatott konzultációkban” – jelentette ki Németh Zsolt. (szamó, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?