Poloskát is beszereltek

London/Peking. Húsznál is több lehallgatókészülékre bukkant a kínai titkosszolgálat azon az utasszállító gépen, amelyet az amerikai Boeing cég készített kínai megrendelésre Csiang Cö-min államfőnek.

London/Peking. Húsznál is több lehallgatókészülékre bukkant a kínai titkosszolgálat azon az utasszállító gépen, amelyet az amerikai Boeing cég készített kínai megrendelésre Csiang Cö-min államfőnek. A poloskákat a Boeing–767-es kárpitozásában rejtették el, egyet például az elnöki ágy fejtámlájában, egy másikat a mellékhelyiségben. Az apró készülékeket állítólag műhold irányítja. A kínai hatóságok egyelőre nem tudják, hol és miként kerültek a poloskák a repülőgépre. Arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy az amerikai kormány állna a poloskák elrejtése mögött. A repülőgépet a Boeing seattle-i gyárában készítették, a kárpitozást azonban egy másik amerikai cég végezte szintén az Egyesült Államokban. Kínai illetékesek végig figyelemmel kísérték a gép összeszerelését. A repülőgép a Boeing gyárát teljesen üresen, bútorok, belső kárpitozás nélkül hagyta el, és Honolulu érintésével érkezett meg Kínába tavaly augusztusban. A kínai biztonsági szolgálat vizsgálatot indított gondatlanság okán a Kínai United Airlinesnál, az elnöki gép megrendelőjénél, valamint a behozatalért felelős vállalatnál. A kínai légierő 20 tisztjét és az utóbbi cég két vezetőjét őrizetbe vették. Egyelőre nem tudni, hogy a felfedezés meghiúsítja-e a február végi kínai– amerikai csúcstalálkozót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?