Pártdemokrácia ez, vagy anarchia?

Pozsony. Két hete még nem lehetett tudni, milyen elvek alapján készül az MKP hosszú távú programja, de ma már két, jelentősen különböző tervezet is olvasható a világhálón. Az egyiket a párt elnökségének jóváhagyásával Csáky Pál elnök hozta nyilvánosságra március közepén, a másikat Duray Miklós stratégiai alelnök tette fel a honlapjára a hét elején.

Duray Miklós szerint a két tervezet nem áll ellentétben egymással. „Az elnökség téziseit a program egyfajta tartalomjegyzékének kell tekinteni, az általam nyilvánosságra hozott anyag, mellyel a stratégiai tanács foglalkozik, pedig az az alapanyag, mely segít ezt megtölteni tartalommal – mondta lapunknak az alelnök. – Ezt egyfajta háttéranyagnak, jegyzetnek kell tekinteni.” Úgy véli, hogy a két anyagot a program szövegezése során kell összefésülni. Berényi József elnökhelyettes másként látja a helyzetet. „Az utóbbi hetekben elszaporodtak az olyan javaslatok, melyeket elnökségi tag vagy parlamenti képviselő tett érzékeny témákban, s amelyeket nem fogadott el az MKP egyetlen testülete sem – mondta lapunknak Berényi. – Egyelőre nem tudom megítélni, hogy ez a demokrácia kiteljesedése-e az MKP-n belül, vagy az anarchia kezdete.” Duray javaslatában szerinte vannak olyan pozitív elemek, melyeket be lehet építeni a hivatalos programtézisekbe. „Azt nem tartom valószínűnek, hogy a teljes anyagot ebben a formában elfogadhatja a párt bármelyik testülete” – véli az elnökhelyettes. Bugár Béla korábbi pártelnök azt kifogásolja, hogy Duray nem személyes javaslatként, hanem a párt stratégiai alelnökeként, a stratégiai bizottság üléseire hivatkozva teszi közzé a párt „stratégiai programjának alapvetéseit”. Szerinte a stratégiai bizottság több tagja nem is tudott erről az anyagról. „Mintha a pártnak kettős vezetése volna: egy Duray-csapat és egy Csá?ky-csa?pat – véli a volt pártelnök. – Ha a pártelnök ezt nem állítja le, akkor bebizonyítja, hogy határozatlan, és nem tartja teljesen kezében a párt irányítását.” Szerinte csak olyasmit szabad nyilvánosságra hozni pártanyagként, amit az elnökség jóváhagyott. Csáky Pál véleményét is szerettük volna megkérdezni, ám telefonhívásainkra nem reagált. Duray Miklós anyagának egy korábbi változatáról nem akart tudomást venni. „A párt arról fog vitatkozni, amit elmondtam, vagyis a párt prog?ramtéziseiről” – reagált arra a kérdésünkre, megtárgyalják-e Duray ősszel kiszivárgott téziseit. Lapunknak úgy nyilatkozott, a stratégiai tanács csak egy a párt testületei közül, és tehet javaslatokat a tézisek kiegészítésére. Kérdés azonban, hogy a két anyag összeegyeztethető-e. Öllös László politológus szerint az elnökségi anyag viszonylag programorientált. „A Duray-féle dokumentum viszont historizáló, jelentős része a múlttal és bizonyos fogalmak értelmezésével foglalkozik. Érdekes stratégia lenne, ha a párt különféle fogalmak értelmezésével foglalkozna hosszú távon” – véli Öllös.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?