Orbán leidiótázta Gyurcsányt

Budapest. Meglepő nyíltsággal beszélt aktuálpolitikai dolgokról és 2010 utáni terveiről Orbán Viktor Fidesz-elnök egy nem nyilvános szemináriumon. A zártkörű megbeszélést Kéri László politológus rendezte diákjainak a színművészeti egyetemen.

Budapest. Meglepő nyíltsággal beszélt aktuálpolitikai dolgokról és 2010 utáni terveiről Orbán Viktor Fidesz-elnök egy nem nyilvános szemináriumon. A zártkörű megbeszélést Kéri László politológus rendezte diákjainak a színművészeti egyetemen.

Kéri évek óta rendez ilyen találkozókat, a politikusok kötetlenül beszélhetnek, biztosítják őket, hogy semmi sem szivárog ki az elmondottakból, most ez nem így történt.

Orbán Viktor kifejtette, hogy csak mosolyogni szokott az ellene készülő puccsokról szóló híreken, mert valójában nincs ellenfele a jobboldalon, ha formálisan visszavonulna, akkor is ő maradna a jobboldal vezére. Ezt részben annak tulajdonítja, hogy 1948 óta az övé volt az első jobboldali kormány, és olyan ikonok kötődnek hozzá, mint a Nemzeti Színház vagy a Széchenyi-terv.

Kifejezetten pozitívan beszélt Horn Gyula politikusi képességeiről, igazi politikusnak nevezte a szocialisták volt miniszterelnökét, Gyurcsány Ferencet viszont „idiótának”, „bolondnak” jellemezte. Szerinte a kormányfő összekeveri a hatalmi technikákat a kommunikációval. Orbán az őszödi beszédet hozta példának, ami „emberileg akár rokonszenves is lehetne” (neki nem az), de politikailag egy ilyet nem lehet felvállalni.

Orbán arról is beszélt, hogy mi történik majd, ha a Fidesz kerül kormányra. Tervezett gazdaságpolitikai intézkedésekről fideszes politikusok nem nagyon szoktak beszélni, az Erős Magyarország című programfüzetben sincs sok konkrét vállalás. Orbán ezúttal sem tért ki számos részletre, de sok olyan témát érintett, amelyet kínosan kerül a hivatalos fideszes kommunikáció. A pártelnök úgy tervezi, hogy 2010-től két évig „nem hagyományos kormányzás” lesz. „Sokaknak sok minden fog fájni” – mondta szó szerint, és elárulta azt is, hogy a költségvetést megbillentő nagy állami beruházásokat le fogja állíttatni. A 4-es metró és az autópálya-építések kifizetéseinek befagyasztását konkrétan említette.

Az indoklás szerint erre azért lesz szükség, mert a nem túl rózsás gazdasági helyzetben lévő országnak szabad források kellenek, ezek a beruházások pedig túl sok pénzt visznek el. Orbán kitért a Magyar Gárdára is. Azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.

Kéri László nem kívánt nyilatkozni a szemináriumon elhangzottakról.

A Fidesz nagyban készül a választásokra (akár előrehozott is lehet) és a kormányzásra. Több műhely már el is készült saját tervezetével, ami főként a különböző adómódosítások terén eredményezett bőséges felhozatalt. A Fidesz átütő sikerében bízó, és ezért javaslatokat is gyártó gyárosok, bankárok és politikusok számára most az a fő kérdés, hogy a pártelnök milyen elgondolásokat tesz magáévá a sokszor egymásnak ellentmondó vagy csak nehezen összebékíthető javaslatokból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?