Olaszországot fenyegeti az al-Kaida

Dubaj/Kairó. Irak elhagyását, valamint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök leváltását követeli az olaszoktól, ellenkező esetben vérfürdővel fenyegetőzik két közlemény, amelyek egy iszlámista internetes honlapon jelentek meg, s amelyeket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő szervezeteknek tulajdonítanak.

Dubaj/Kairó. Irak elhagyását, valamint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök leváltását követeli az olaszoktól, ellenkező esetben vérfürdővel fenyegetőzik két közlemény, amelyek egy iszlámista internetes honlapon jelentek meg, s amelyeket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő szervezeteknek tulajdonítanak. „Olaszország népe, kormányotok részt vett az Irak elleni háborúban, csapatokat és fegyvereket küldött országunkba. Utoljára szólítunk fel benneteket, hogy követeljétek a békés kivonulást Irakból” – olvasható az egyik, július 17-i keltezésű dokumentumban, amelyen a „Háled ibn al-Valíd Brigádok, al-Kaida” aláírás szerepel. – „Ha kormányotok nem engedelmeskedik, a megoldást az autórobbantások jelentik majd.”

A közlemény szerint, amelynek eredetiségét egyelőre nem sikerült megállapítani, az olasz népnek és kormányának vállalnia kell annak következményeit, hogy Róma nem fogadta el Oszama bin Laden al-Kaida-vezér „békeajánlatát”, amelyet április 15-én az európai országoknak tett. „Kezünket nyújtottuk a tűzszünet érdekében, de kormányotok nem válaszolt kedvezően. Vállaljátok hát döntése következményeit. Esküszünk, hogy a halál autói nem állnak meg” – hangzik az üzenet.

Előző nap, pénteken ugyanez a honlap közölt egy másik szélsőséges csoportnak tulajdonított írást. Az al-Kaidával kapcsolatban álló Abu Hafsz al-Maszri Brigádok a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbelihez hasonló vérfürdővel fenyegette meg Olaszországot, ha Róma nem meneszti Berlusconi kormányfőt.

„Vagy megszabadultok a hozzá nem értő Berlusconitól, vagy pedig valósággal felégetjük Olaszországot. Ott vagyunk Olaszországban. Egyikőtök sincs biztonságban. Ha nem fogadjátok el sejkünk (Oszama bin Laden) ajánlatát, valóra váltjuk fenyegetését” – figyelmeztet a szervezet, amely annak idején a március 11-i madridi merényletsorozatot is magára vállalta. Mindamellett ennek a közleménynek a valódisága sem igazolódott még.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?