Mise – Mečiarért

Gútor. Az elmúlt vasárnap nagy megrökönyödést keltett a Szenci járásban levő falu magyar hívei között, amikor a káplán a szokásos információk közlésekor bejelentette, hogy február 21-én, szombaton a helyi templomban Vladimír Mečiarért mutatnak be szlovák nyelvű szentmisét.

Bevonul(t) a templomokba. Mečiar tegnapelőtt, az Eperjesi kerületben tartott nem hivatalos kampánygyűlések után Bártfán szentmisén is részt vett. Közben egy idős asszony hirtelen arra szólította fel az egybegyűlteket, hogy imádkozzanak Vladimír Mečiarért. A HZDS sajtószolgálata szerint a hívők megértéssel fogadták a kérést, s a mise incidens nélkül ért véget.Ján Krošlák felvételeA jelenlévők azóta sem tudnak belenyugodni abba, hogy a napi politika már szülőfalujuk ősi műemléktemplomába is benyomul. A misét Terézia Buchalíková helyi lakos rendelte meg. „Igen, én kértem Mečiar úr lelki üdvéért a szentmisét, abban bízva, hogy az Isten megsegíti őt, és végre államfő lesz. Mert csak ő képes elküldeni a pokolba a jelenlegi kormányt, amely a végsőkig kiszipolyoz bennünket. Ekkora nyomorban sosem éltünk, mint manapság. Próbáljon meg bármelyik miniszter vagy képviselő megélni annyi pénzből, amennyi a nyugdíjunk a férjemmel együtt! Én jól ismerem Mečiar urat, évekkel ezelőtt ott voltam mindegyik pozsonyi nagygyűlésén. Naponta többször is imádkozom azért, hogy ő legyen a köztársasági elnök, mert akkor sokkal jobb lesz az élet Szlovákiában!” – közölte érdeklődésünkre, szinte lélegzetvétel nélkül. Barcsek Sándor somorjai esperes lapunk megkeresésére így nyilatkozott: „A rendelést felvevő káplán úr az indulatok fölösleges felkorbácsolásától tartva, arra kérte a gútori asszonyt, hogy Vladimírért címszóval jegyezzük be és hirdessük ki a szentmisét, de a hölgy ragaszkodott a teljes megnevezéshez. Az egyház nem tehet megkülönböztetést, minden esetben feltételezi a jó szándékot, nem firtathatja az elhatározás hátterét. Szentmisét minden hívőnek, polgárnak joga van rendelni.” Felhívtuk telefonon a Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia pozsonyi központját, ahol közölték, hogy Marián Gavenda szóvivő külföldön tartózkodik. Többszöri kapcsolás után végül Daniel Dian mondta el a véleményét: „Bárkiért, élő vagy már meghalt polgártársunkért lehet szentmisét felajánlani.” Amikor a politikai és a morális szempontokat említettük, ezt a választ kaptuk: mindannyian elsősorban Isten előtt vagyunk felelősek tetteinkért és szándékainkért. Igor Žvach, a Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (ĽS – HZDS) szóvivője kérdésünkre azt válaszolta, hogy nem tudott a holnapi miséről, miként Vladimír Mečiarnak sincs tudomása erről. A gútori HZDS-szimpatizáns szándékát viszont tisztességesnek minősítette, és személy szerint is örül annak, ahogy az ügyben a római katolikus egyház illetékesei vélekedtek. Machán Gyula, az MKP helyi szervezetének vezetőségi tagja lapunknak hangsúlyozta: templomuk politikai kufárkodás színhelye lehet. Ezért felkérték az ügyben illetékes somorjai esperest, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy ilyen méltatlan célokra ne használják fel a szentmisét. Választ ma várnak. (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?