Mikuláš Dzurinda a régi-új pártelnök

Pozsony. Ismét Mikuláš Dzurindát választották a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökévé. Az SDKÚ tegnapi közgyűlésén a miniszterelnök a 262 küldött közül 229 támogatását szerezte meg.

Pozsony. Ismét Mikuláš Dzurindát választották a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökévé. Az SDKÚ tegnapi közgyűlésén a miniszterelnök a 262 küldött közül 229 támogatását szerezte meg. A kongresszus Eduard Kukan külügyminisztert a külpolitikai, Zuzana Martinákovát képviselőt pedig a szociális ügyekért felelős alelnök posztján erősítette meg. Ivan Mikloš pénzügyminiszter lett az új gazdasági, Ivan Šimko, a védelmi tárca vezetője pedig a belpolitikai ügyekért felelős alelnök. A régiópolitikai alelnök tisztét ezentúl Milan Hort frakcióvezető látja el. Az alelnökök közül Kukan kapta a legtöbb, Mikloš a legkevesebb támogató szavazatot. A közgyűlésen elfogadott nyilatkozat leszögezi, hogy az SDKÚ elutasítja a „baloldali demagógia kísérleteit és az úgynevezett harmadik út üres populizmusát”. Dzurinda pártja a közigazgatási, szociális és adórefromot, az EU- és NATO-csatlakozást tartja legfőbb céljának, s azt, hogy az SDKÚ felvételt nyerjen az Európai Néppártba. A NATO-meghívót a pártelnök az SDKÚ „elégtételeként” említette. (s, t)

Bugár: kölcsönös bizalom, közös felelősség

Pozsony. A meghívott koalíciós pártelnökök közül egyedül Bugár Béla, az MKP vezetője jelent meg a kongresszuson, az ANO és a KDH alelnöki szinten képviseltette magát. A küldöttgyűlésnek egyetlen külföldi vendége sem volt. Beszédében Bugár a kölcsönös bizalomra épülő partnerséget ajánlott az SDKÚ-nak, hiszen a kormány sikereiért és sikertelenségeiért a koalíciós pártoknak közösen kell felelősséget vállalniuk. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?