Mi a véleménye az MKP választási listájáról?

Öllős László politológus:
Két stratégia figyelhető meg. Egyesek olyan közismert személyiségeket is indítanak, akik nem párttagok, de akár fontos tisztségeket is betöltenek. Ez jellemző az SDKÚ-ra, s úgy tűnik, ugyanerre készül a HZDS is, amely a 2. és a 3. helyre feltehetően nagyon ismert arcot kíván megnyerni.

Öllős László politológus:

Két stratégia figyelhető meg. Egyesek olyan közismert személyiségeket is indítanak, akik nem párttagok, de akár fontos tisztségeket is betöltenek. Ez jellemző az SDKÚ-ra, s úgy tűnik, ugyanerre készül a HZDS is, amely a 2. és a 3. helyre feltehetően nagyon ismert arcot kíván megnyerni. A másik módszer a megbízható saját emberek indítása. Az MKP ezt a megoldást választotta – bizonyára arra számítva, hogy erős törzsszavazói bázissal rendelkezik, ezért a párton kívül álló ismert személyiségek listára vételére nincs szükség. Az első 30 helyen olyan párttagok vannak, akiknek a többsége országosan ismert, egy részük pedig regionális szinten aktív.

Néhányan feljebb kerültek, mások lejjebb csúsztak. Ez felfogható úgy is, mint négyéves munkájuk értékelése?

Tevékenységüket nyilvánvalóan nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert nehéz jobb helyet kivívni, ha valaki semmi érdemlegeset nem csinál, de nem csak ez szokott dönteni. Nem mindig az a legfontosabb szempont, hogy a parlamentben, kormányban vagy máshol ki milyen munkát végzett, sokszor jóval meghatározóbb az adott személy párton belüli pozíciója. Ugyanakkor nem árt tudatosítani, hogy a pártok által felállított sorrend csak javaslat, a választóknak joguk van karikázni, s így átrendezhetik a listát. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?