Pozsony. Hamarosan kezdődik az influenzaszezon, ezt igazolja az is, hogy egy hét alatt a duplájára, mintegy 21 ezerre emelkedett a betegek száma. „Ez a szám megfelel a múlt év hasonló időszakából származó adatnak” – mondta Viera Jančulová, a Közegészségügyi Hivatal járványügyi szakértője.
Még mindig kevesen kérik a védőoltást
A védőoltás beadását október elején kezdhetik. Az esetek nyolcvan százalékában segít megelőzni a megbetegedést. „Az oltást elsősorban az idősebbeknek javasoljuk, mivel esetükben a náthaláz sokkal komolyabb következményekkel járhat” – állítja Jančulová. A megelőző oltás 65 éven felüliek számára ingyenes, ők a körzeti orvosuknál igényelhetik a vakcinát. A lakosság többi része ugyancsak a körzeti orvosnál kérheti az oltást, de a vakcinát megvásárolhatja gyógyszertárakban is, és kérheti beadását orvosától. Az oltás hatására ellenanyag termelődik a szervezetben, ezért kisebb hőemelkedést okozhat; előfordulhat az is, hogy a szúrás helye rövid ideig érzékeny marad. Ma már egyre kisebb az esélye annak, hogy nem nyújt kellő védelmet az adott szezonban terjedő vírus ellen, az utóbbi 15-20 évben nem fordult elő, hogy nem érte volna el a kellő hatást. Ennek ellenére Szlovákiában még mindig kevesen oltatják be magukat, a védettek aránya évente nem haladja meg a kilenc százalékot. A fejlettebb nyugati országokban a lakosság közel 30 százaléka él a lehetőséggel, az USA-ban ez az arány a negyven százalékot is meghaladja.
A munkáltatóknak megéri saját költségükre beoltatni alkalmazottaikat, mivel a költségeik jóval alacsonyabbak lehetnek, mint az esetleges járvány miatt keletkező veszteségeik. Ugyanis a betegség első tíz napjában a munkaadó fizeti alkalmazottjának a táppénzt, a Szociális Biztosító csak a 11. naptól folyósítja. (lpj, s)
A fertőzöttek száma eléri az 1,4 milliót?
Pozsony. Szakértők szerint idén mintegy 30-35 százalékkal erősebb járványra számíthatunk, a tavalyi 1,1 millióhoz képest tehát akár 380 ezerrel is több lehet a betegek száma. A legveszélyeztetettebb rétegek az idősek, a krónikus légúti megbetegedésekben szenvedők, valamint a legyengült immunrendszerű betegek. A megelőzés másik formája az egészséges életmód, sok vitamin, gyümölcs fogyasztása. A betegek kérhetik a pneumococcus elleni oltást is. Ez a baktérium tüdőgyulladást okozhat, amely a leggyakoribb szövődménye az influenzának. (-lpj-, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.