Meddig tart majd a sztrájkkészültség?

Andrej Kučinský, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke:

Elképzeléseink szerint legfeljebb másfél hónapig, de ez a legvégső időpont.

Vagyis még június végéig hajlandók tárgyalni a béremelésről?
Igen, ha addig nem tudunk megállapodni a béremelésről, akkor sztrájkba lépünk.

Andrej Kučinský, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke:

Elképzeléseink szerint legfeljebb másfél hónapig, de ez a legvégső időpont.

Vagyis még június végéig hajlandók tárgyalni a béremelésről?

Igen, ha addig nem tudunk megállapodni a béremelésről, akkor sztrájkba lépünk. A tárgyalások ezen a héten is folytatódnak, de véleményem szerint kevés esélye van a megegyezésnek.

Hogyan érzékelik majd a betegek a sztrájkkészültséget?

A betegek a gyógykezelés folyamán egyáltalán nem érzik majd meg azt, hogy meghirdettük a sztrájkkészültséget, melyhez 72 kórház csatlakozott. Ez gyakorlatilag egy gesztus, egy figyelmeztetés a munkaadóknak, hogy ha nem sikerül megegyezni, nem alakul ki kompromiszszum, akkor a következő lépés a sztrájk lesz.

A sztrájkkészültséghez csatlakozott az említett 72 kórház minden alkalmazottja?

A legtöbb kórházban természetesen minden alkalmazott, hiszen aki ezt nem támogatja, saját maga ellen cselekszik, vagy nem érdekli, hogy mennyit keres.

Miről lehet felismerni, hogy az adott kórház, az adott orvos csatlakozott a sztrájkkészültséghez?

Ezen a héten minden intézményben tájékoztató anyagokat, felhívásokat helyezünk el, melyekből a betegek is megismerhetik céljainkat, követeléseinket. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?