Medárd kezében a 2008-as gabonatermés

Pozsony. A tavalyinál lényegesen jobb termés ígérkezik az idén, ami ugyan a múlt évben meglódult élelmiszerárakat nem veri le a korábbi szintre, ám legalább átmenetileg megfékezheti a drágulást.

Június elején a gazdák azt mondták, ha az elkövetkező napokban elegendő csapadék lesz, akkor az idei aratás biztató hektárhozamokkal kecsegtethet. Az elmúlt napok esőzése javított a helyzeten, legalábbis a délnyugat-szlovákiai régióban.

„Valóban jobb aratás várható, ám a tavalyi árak mégsem köszönnek vissza. Különben is az a lényeg, milyen lesz világszerte a termés, a szlovák piac önmagában nem meghatározó” – közölte lapunkkal Blaas Géza, a pozsonyi agrárgazdasági kutatóintézet igazgatója. „Tavaly az őszi búza hektárhozama 4,15 tonna volt, idén, csakúgy mint 2006-ban, újra 5 tonna körüli átlagot várunk. Az elmúlt napok esőzése viszont nem volt egyenletes, ráadásul sok helyen megdőlt az árpa” – magyarázta Patasi Ilona, az agrárkamara dunaszerdahelyi regionális igazgatója, aki szerint a jobb termés előzetesen máris leszorította a felvásárlási árakat. „Az élelmiszerbúza esetében most 6000 korona tonnánkénti árat várunk. Ez lényegesen alacsonyabb a tavaly 7000 korona fölé ugrott szintnél” – számszerűsítette a várakozásokat Patasi Ilona.

A Csallóközben az árpa hektárhozama idén újra elérheti a 4 tonnát, miközben tavaly csupán 2,87 tonna volt az átlag, ráadásul a sörárpáért az ógyallai Heineken tonnánként legalább 7000 koronát ígér. Ami viszont az aratás időpontját illeti, az igazgatónő úgy látja, tavaly a gabona ilyentájt érettebb volt, mint most.

A 2007-es aszály miatt Szlovákiában csupán 2,8 millió tonna gabona termett, a búza és az árpa felvásárlási ára közel megkétszereződött, ezért 2007 ősze óta a kenyér ára átlagosan 20 százalékkal kúszott feljebb. Ha a Kárpát-medencében, sőt Európában idén legalább átlagos termés lesz, akkor a gabona alapú élelmiszerek árának növekedése megállhat.

Szakértők szerint erre van némi kilátás, mivel a világ legnagyobb gabonatermelő országai kedvező termésre számítanak. Ez azért fontos, mivel a hazai élelmiszerárakat egyre nagyobb mértékben befolyásolja az agrártermények világpiaci ára. Ivan Oravec agrárvállalkozó, az agrárkamara korábbi elnöke is bizakodó a várható hektárhozamokkal kapcsolatban, de úgy véli, a hazai termés legfeljebb 10%-ra billentheti bármely irányba az árakat. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?