Mečiar elutasítja a kassai felhívást

Pozsony. Jaroslav Chlebo nem cáfolta lapunk értesülését, mely szerint a magyar kedvezménytörvény ügyét a Szlovákia és Magyarország között 1995-ben megkötött alapszerződés nyomán létrejött szlovák–magyar vegyes bizottságok elé akarják vinni.

Pozsony. Jaroslav Chlebo nem cáfolta lapunk értesülését, mely szerint a magyar kedvezménytörvény ügyét a Szlovákia és Magyarország között 1995-ben megkötött alapszerződés nyomán létrejött szlovák–magyar vegyes bizottságok elé akarják vinni. A külügyi államtitkár az Új Szónak elmondta, nem vár azonnali megegyezést a ma délutáni budapesti találkozótól, melyen Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral tekintik át a státustörvény körüli vitás kérdéseket. Chlebo tegnap délutánig nem kapta meg magyar kollégájának válaszlevelét, azt azonban megerősítette, hogy Budapest kedvezően fogadta felvetéseit, és javaslatait elemzik Magyarországon.

„Országos politikánkat nem érinti a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Magyar Koalíció Pártja kassai szervezetének nyilatkozata” – jelentette ki Vladimír Mečiar, a mozgalom elnöke a státustörvény gerjesztette magyarellenes hangulatot elítélő kassai nyilatkozattal kapcsolatban. Mečiar a kedvezménytörvényről ugyanazt mondta, mint a legtöbb szlovák politikus: sérti jogrendünket és az európai normákat, s területünkön is érvényes. A lehetséges megoldásokat vázoló nyilatkozatokat komikusnak tartja. „Eduard Kukan arról győzköd minket, még nem jött el az ő ideje, miközben a törvény hatályba lépett. A megelőzés terén a kormány elaludt. A kérdéssel a törvényhozásnak kellene foglalkoznia” – jegyezte meg a volt miniszterelnök. Hozzátette: a magyar és a szlovák kormánynak meg kellene egyeznie, sőt ha lehetséges, a Magyarország területén igénybe vehető jogokat a magukat magyarnak valló romákra is ki kellene terjeszteni. Egyébként szerinte a jövőben szembe kell nézni egy új problémával: a többségi nemzet jogvédelmével ott, ahol a kisebbség van többségben. Mečiar szerint Dzurindáék nemcsak a státustörvénnyel, hanem a dunai erőművel kapcsolatban sem védték a szlovák érdekeket, csak meghátráltak a magyarokkal szemben. (jéel, sza)

Malíková: a kormányfő viselkedjen férfiként

Pozsony. Anna Malíková betiltaná az MKP-t, mivel szerinte a párt törvénysértő módon a magyarigazolványok kiváltására bujtogat. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke ezt a nacionalista szervezetek tegnapi találkozóján is hangsúlyozta. Malíkováék követelik, hogy az igazolványokat igénylő képviselőket fosszák meg mandátumuktól, mert tettükkel megsértik Szlovákia területi épségét. A nemzetiek a 20 ezer forintnyi oktatási-nevelési támogatást elfogadó magyar szülőktől megvonnák a családi pótlékot. Malíková felszólította Mikuláš Dzurinda kormányfőt, hogy „viselkedjen férfiként, és oldja meg a problémákat”. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?