Illusztrációs felvétel (Képarchívum)
Az ifik kezdenek Mátyusföldön
Szombaton rajtolnak el a mátyusföldiek idei teremfocitornái. Mondhatni minden a régi kerékvágásban zajlik, ugyanis a felnőtteknek ezúttal sem kínálnak lehetőséget.
„Az őszi idényben is sok volt a probléma a felnőttek bajnoki meccsein, fegyelmezetlenség, sportszerűtlenség fűszerezte a pontvadászatot. Az ifikkel kezdünk, az U19-es korosztály megmérettetésén a járás hat csapata áll csatasorba. Ami az erőviszonyokat illeti, öt kollektíva, nevezetesen Nádszeg, Alsószeli, Vága, Jóka és Nagyfödémes a kerületi bajnokságban, Pusztafödémes alakulata pedig a nagyszombati területi bajnokság V. ligájában küzd a pontokért.
A létszámra való tekintettel az együttesek körmérkőzéses rendszerben csatáznak a pontokért, a nap folyamán kétszer is összecsapnak egymással. A galántai városi sportcsarnokban sorra kerülő erőpróbán a kapus mellett négy mezőnyjátékos lehet ott a pályán. Az edzők egyébként csak a klub igazolt futballistáit küldhetik csatába, összesen 14 futballistát nevezhetnek. A párharcok időtartama 12 perc. Döntetlen esetén büntetők következnek. A tizenegyesekkel nyerő alakulat két, a vesztes egy ponttal gyarapítja gyűjteményét.
A megmérettetés első három helyezettjét kupával és emléklappal, a tornaelsőt pedig vándorserleggel jutalmazzuk. Különdíjat kap a torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és góllövője. Az első párharc fél 9-kor kezdődik” – tájékoztatta lapunkat a legfontosabb tudnivalókról Milan Hornáček, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.