Bukarest/Budapest. A kedvezménytörvény mielőbbi véglegesítése Magyarország politikai érdeke is – szögezte le tegnapi ülésén az RMDSZ Operatív Tanácsa. Az OT szerint a tervezet megfelel a Velencei Bizottság jelentésébe foglalt alapelveknek, és megoldja a szomszédos országok által eddig fölvetett problémákat.
Markóék sürgetnek
Bukarest/Budapest. A kedvezménytörvény mielőbbi véglegesítése Magyarország politikai érdeke is – szögezte le tegnapi ülésén az RMDSZ Operatív Tanácsa. Az OT szerint a tervezet megfelel a Velencei Bizottság jelentésébe foglalt alapelveknek, és megoldja a szomszédos országok által eddig fölvetett problémákat. A módosított szöveg lehetővé teszi, hogy a kedvezmények eddigi köre ne szűküljön. Az OT fontosnak tartja, hogy a legutóbbi szövegváltozat szerint az EU-ba való belépés után is érvényben maradjon a törvény az illető ország állampolgáraira vonatkozóan. Az RMDSZ szükségesnek tartja a tervezetnek az oktatási támogatásra vonatkozó rendelkezését úgy módosítani, hogy a szövegből egyértelműen kiderüljön: ha valamely országban ennek megvannak a feltételei, közvetlenül a gyerekhez, illetve a családhoz is eljuthat ez a támogatás. Azt is el akarják érni, hogy a diákigazolványt minden határon túli egyetemista megkaphassa. Ha a fenti kérdéseket sikerül megoldani, az RMDSZ a tervezetet elfogadásra javasolja. Minél előbb, még a mostani parlamenti ülésszakban, lehetőleg az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének nyári üléséig véglegessé kellene tenni a törvényt. Kétszázezer aláírást adott át tegnap a kedvezménytörvény módosítása ellen tiltakozva Csoóri Sándor költő Szabó Vilmosnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő államtitkárnak. Az átadás után elmondta: azt szeretnék elérni, a törvény továbbra is kedvezményeket biztosítson a határon túli magyarságnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.