Maradhatnak a szlovákok a Szlovák Házban

Pilisszentkereszt. Sólyom László köztársasági elnök közbenjárásának eredményeképpen a szlovák önkormányzatnak nem kell kiköltöznie a pilisszentkereszti Szlovák Házból.

Pilisszentkereszt. Sólyom László köztársasági elnök közbenjárásának eredményeképpen a szlovák önkormányzatnak nem kell kiköltöznie a pilisszentkereszti Szlovák Házból. A magyar államfő tegnap kereste fel a falut és tárgyalt az érintett felekkel, majd leszögezte, nem szlo?vák–magyar konfliktusról van szó, és bizonyos mértékben mindkét félnek igaza van. A megoldásról ma újra tárgyal a helyi önkormányzat, szóba jöhet az is, hogy a kisebbségi önkormányzat szerződést köt a helyi önkormányzattal és a többi szervezettel is az iroda és a többi helyiség használatáról, vagy pedig megvenné a második emeletet.

Tehát már ma lezárulhat ez az ügy, amelyet sokak szerint felfújtak, a HZDS az Európai Parlamentben akarta megtárgyalni, az SNS pedig gyűjtést indított a falu szlovákságának megmentésére. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?