Budapest. Hónapokig tartó egyeztetés és a szombati komoly vita után elfogadták a magyarországi és a határon túli magyar pártok a kedvezménytörvény módosításának tervezetét. Három szervezet, köztük a Fidesz nem írta alá a javaslatot, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) többi résztvevője viszont üdvözölte az egyezséget.
Magyar–magyar egyezmény a státustörvényről
Nem írta alá a zárónyilatkozatot a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. Az ellenzéki párt szerint a javaslat a kedvezményeket csak az oktatási és kulturális területre szűkíti, az egészségügyi kedvezmény, a hátrányos helyzetű régiók támogatása és az infrastrukturális támogatás kiszorult a törvényből. Németh Zsolt tart a módosítástól, mert „kiábrándultsághoz vezethet a határon túli magyarok között”. Szintén nem írta alá a javaslatot Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt), aki arra hivatkozott, hogy jóban vannak a Fidesszel, valamint Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), aki szerint a javaslat jogfeladás, ő a státustörvényt akarta megvédeni Budapesten, nem alkudozni.
Medgyessy Péter magyar miniszterelnök a nemzet érdekének nevezte a megegyezést, rámutatva a lassan eltűnő határok adta lehetőségekre. Kovács László magyar külügyminiszter kijelentette: nyugodt szívvel terjesztheti a javaslatot a kormány az Országgyűlés elé, mert a határon túli magyar szervezetek közül csak kettő nem írta alá a javaslatot, így határon túli magyarság 98 százaléka támogatja, bár sajnálja, hogy nem jött létre konszenzus a kérdésben. Kovács reméli, hogy a szomszédos kormányok tudomásul veszik a jogszabályt, amely nem hangzatos, ám gyakorlatilag többet nyújt az eredetinél. Tabajdi Csaba a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nevében azt mondta: több európaiság nem jelent kevesebb magyarságot. Tabajdi reméli, hogy bár a Fidesz nem írta alá a zárónyilatkozatot, a parlamentben támogatja a törvény sürgősségi megtárgyalását, hiszen június végén az Európa Tanács a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos Jürgens-jelentésről tárgyal, ami a módosítás esetében okafogyottá válna. Németh Zsolt ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta, a Fidesz nem támogatja a házszabálytól való eltérést, de a sürgősségi eljárást valószínűleg igen.
Támogatja a javaslatot a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is, amely az eredeti javaslat ellen szavazott. Eörsi Mátyás szerint a jelenlegi formulát örömmel támogatják, s ha akkor figyelembe vették volna az SZDSZ kifogásait, most nem kellene módosítani a javaslatot. Eörsi megkérdezte: miért nem támogatja a mostani javaslatot a Fidesz, ha korábban azt hangoztatták, nekik minden jó, ami a határon túli magyaroknak jó. Támogatja a javaslatot a Magyar Demokrata Fórum is, Dávid Ibolya elnök szerint főleg azért, mert megfelel a határon túli szervezetek nagyobb részének. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint minél hamarabb módosítani kell a törvényt, amely alkalmazható lesz. Hasonló szellemben nyilatkozott Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Bugár Béla, az MKP elnöke is.
Dzurinda Medgyessy meghívását várja
Pozsony. „Tisztában vagyok azzal, hogy van törvény a külföldi szlovákokról, és még álmomban sem ijedek meg semmilyen magyar kedvezménytörvénytől” – nyilatkozta tegnap Mikuláš Dzurinda. A miniszterelnököt saját bevallása szerint nem érdekli, hogy bizonyos magyar értelmiségiek milyen módosításban egyeztek meg, ezért sem olvasta módosító tervezetüket. „Megvárom, amíg a magyar kormányfő hivatalosan tárgyalóasztalhoz invitál” – tette hozzá Dzurinda. Reméli: Medgyessy Péter még azelőtt kikéri az érintett országok véleményét a jogszabályról, mielőtt a magyar parlament elfogadja a módosítást. Tegnap a szlovákiai ellenzéki pártok képviseletében Monika Beňová és Irena Belohorská, de az Új Polgári Szövetség politikusa, Imrich Béreš is ellenvetésének adott hangot a módosítással kapcsolatban. (sza, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.