ĺtélet három hét múlva

Brüsszel. Tegnap reggel megnyílt a gyilkosságokkal vádolt Pándy András magyar származású protestáns segédlelkész és Ágnes leánya bűnperének tárgyalása.

Brüsszel. Tegnap reggel megnyílt a gyilkosságokkal vádolt Pándy András magyar származású protestáns segédlelkész és Ágnes leánya bűnperének tárgyalása. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott megölte első és második feleségét, valamint két vér szerinti és két örökbefogadott gyermekét, továbbá megerőszakolta három lányát. A másodrendű vádlott részt vett öt gyilkosságban, köztük saját édesanyjának megölésében is. (További részletek a 15. oldalon.) A zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben a zömök, sokdipotriás szemüvegű Pándy egykedvűen tűrte a vakuk villogását, Ágnes viszont nem hagyta fényképezni magát. Nyolc nőből és négy férfiból áll az az esküdtszék, amely azt hivatott eldönteni, hogy bűnös-e Pándy. Ügyvédje, Hein Diependaele panaszt emelt a tárgyalásvezető bírónál az ügy körüli óriási sajtóérdeklődés miatt. Szerinte akkora hírverés vette körül évek óta az ügyet, hogy védence már a tárgyalás előtt el van ítélve. (m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?