Lelkes Gábor

Régiófejlesztési szakember, a Fórum Intézet munkatársa.

Hol volna szükség elsősorban gyorsforgalmi útra Szlovákia déli régióiban?
A közlekedési útvonalak leterheltsége szempontjából mindenképpen a Csallóköz északnyugati részének fejlesztésére lenne szükség.

Régiófejlesztési szakember, a Fórum Intézet munkatársa.

Hol volna szükség elsősorban gyorsforgalmi útra Szlovákia déli régióiban?

A közlekedési útvonalak leterheltsége szempontjából mindenképpen a Csallóköz északnyugati részének fejlesztésére lenne szükség. Ezt indokolja az utóbbi évek gazdasági fejlődése is, például a Dunaszerdahely melletti logisztikai park, mely konténerátrakó állomásként működik. A Dunaszerdahely–Pozsony közti szakasz az egyik legleterheltebb útszakasz egész Szlovákiában. Az úthálózat fejlesztését indokolja az is, hogy a vasútvonalak is siralmas állapotban vannak ebben a régióban, azok is fejlesztésre szorulnak. Elsősorban tehát a kormányanyagokban R7-es számmal jelölt gyorsforgalmi utat kellene megépíteni, legalább Nagymegyerig.

A kormány a gömöri régióban építene inkább utakat, azzal az indokkal, hogy ez segíthet az ottani munkanélküliség csökkentésében. Valóban segítheti ez a gazdaságilag fejletlen régió fellendülését?

Gyorsforgalmi útra szükség van abban a régióban is, de a helyzet nem annyira rossz, mint például Csallóközben. A gazdasági fejlődéshez az útépítés, a közlekedési feltételek javítása kevés, mivel az adott régió lakosságának összetétele – rosszul képzett vagy szakképzetlen munkaerő, alacsony végzettségi szint – nem megfelelő. Nem várható, hogy ilyen feltételek mellett nagybefektető telepedne meg a környéken. Az ottani útépítéseket nem indokolja az utak leterheltsége sem, viszont a vasúti közlekedés színvonala jónak mondható. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?