Kukan nem temeti visegrádot

Pozsony. „Felelőtlenség lenne eltemetni a visegrádi együttműködést az ideiglenes válság miatt. Meggyőződésem szerint továbbra is gyümölcsözni fog, és mindent elkövetek a becsúszott hibák eltávolításáért“ – jelentette ki Eduard Kukan.

Pozsony. „Felelőtlenség lenne eltemetni a visegrádi együttműködést az ideiglenes válság miatt. Meggyőződésem szerint továbbra is gyümölcsözni fog, és mindent elkövetek a becsúszott hibák eltávolításáért“ – jelentette ki Eduard Kukan. A szlovák külügyminiszter ugyanakkor elismerte: az integrációs törekvésekkel kapcsolatban túl ambiciózus cél volt a V4-ek politikájának koordinálása, ennél sokkal reálisabb a konzultáció és információcsere, mert „az egyes országok érdekei annyira erősek, hogy gyakran elsőbbséget élveznek a koordinált fellépéssel szemben.“ Szlovákia elvárta Orbán Viktortól, hogy nyilvánítsa ki szándékát a visegrádi együttműködés folytatására. A magyar kormányfő helyett ezt Martonyi János külügyminiszter tette meg, amire a szlovák diplomácia főnöke így reagált: „A külügyminisztereknek mindig helyesen kell interpretálniuk főnökeik kijelentéseit. Remélhetőleg hamarosan megszűnik az átmeneti rossz helyzet, és a májusi szlovákiai visegrádi-benelux találkozóig mindenki túlteszi magát e problémán.“

Az Európai Bizottság szerint a beneši dekrétumok még ma is érvényesek, és egy nem demokratikus kormány ez alapján ismét kitelepíthetné a kényelmetlen népcsoportokat, mutatott rá egy belga lap. „A mai Európában nehezen tudom elképzelni, hogy valamilyen kisebbséget kitelepítsenek. Az ilyen felvetéseknek semmi közük a valósághoz“ – reagált Kukan.

Ennek ellenére az Európa Parlament külügyi bizottsága döntése értelmében létrejön egy, a beneši dekrétumokat megvizsgáló bizottság, melyben egyetlen érintett ország sem kap helyet. A szlovák kormány álláspontja változatlan, kitart amellett, hogy a dekrétumok a háború utáni béketárgyalások eredményeként születtek. „Találkozzanak a győztes nagyhatalmak, és tárgyalják ők újra a dekrétumokat“ – jegyezte meg Kukan. A magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban elmondta: a szlovák diplomácia még a héten postázza válaszát Németh Zsolt legutóbbi levelére. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?