Könnyű eset

Idén több olyan alsókategóriás mobiltelefont is bemutattunk, amelyek paraméterei már-már a felsőbb kategória határát súrolják. A készülékek egyre okosabbak, kisebbek, illetve könnyebbek lettek.

Idén több olyan alsókategóriás mobiltelefont is bemutattunk, amelyek paraméterei már-már a felsőbb kategória határát súrolják. A készülékek egyre okosabbak, kisebbek, illetve könnyebbek lettek. A piacon tapasztalható trendek alapján így nem meglepő, hogy az Alcatel követendő útként nem a korábbi One Touch-széria csinosítgatását választotta, hanem egy teljesen új sorozattal lépett a nemzetközi porondra. Először a széles tömegeknek szánt, alsókategóriát képviselő 300-as sorozatot dobták a piacra. Az új család négy tagot számlál: a 300-as, 301-es, 302-es és 303-as modellek szerepelnek a kínálatban. Cikkünkben a 302-es készüléket mutatjuk be. Mielőtt azonban részletesen szemügyre vennénk az az Alcatel 302-es telefont, nem árt tisztázni milyen különbségek tapasztalhatók a „300-as sorozat” tagjai között. A 300-as és 301-es modellek mindöszsze egyetlen ponton különböznek: a 301-esben van WAP-böngésző. A szintén WAP-képes és gyakorlatilag teljesen megegyező 302-es és 303-as készülékek alacsonyabb sorozatszámú társaiktól abban térnek el, hogy kissé nehezebbek (bár így is csupán 112 grammot nyomnak) és előlap paneljük cserélhető.

A 302-es Alcatel nem sok gondot okoz használójának. A mindössze 112 grammos tömegének és szenzációs méreteinek (109x45x22 mm) köszönhetően akár ingzsebben is hordható.

A külső megjelenést illetően új szelek fújdogálnak az Alcatel háza táján. A korábbi modellek erősen lekerekített formavilágát kissé szögletesebb, de ennek köszönhetően karakteresebb vonalvezetés váltotta fel. A színkínálat több mint kielégítő, a teljes 300-as sorozat összesen 15-féle színt kínál. A 302-es modell metál színekben kapható, melyek közül néhány kimondottan elegáns hatást kelt. A cserélhető előlap panelnek köszönhetően kedvünkre módosíthatjuk a készülék színét.

A kijelző grafikus, ami rögtön a bekapcsoláskor kiderül, ugyanis egy jópofa animáció köszönti a felhasználót. Mérete a kategóriában megfelelő, bár lehetne nagyobb is. Négy, a WAP-böngésző használatakor pedig öt sorban képes szöveges információt megjeleníteni. A háttérvilágítás narancssárga színt kapott, ami sötétben kellemes megjelenést biztosít. A kijelző paraméterei állíthatók: a kontrasztot és a háttérvilágítás erősségét módosíthatjuk.

A One Touch sorozat nemcsak külső megjelenésében, hanem a „belső tartalmat” illetően is megújult. A kijelzőre pillantva rögtön feltűnik az első újdonság: az időt mutatós óra jelzi. A menübe az új elemként megjelenő navigációs gomb megnyomásával juthatunk el. A menü felépítése logikus és jól áttekinthető. A kijelző felső sorában a menüpont nevével és egy apró grafikával folyamatos visszajelzést kapunk arról, hogy éppen melyik menüpontban tartózkodunk. A készülék kezelése alapvetően a navigációs gombbal történik, amely tesztünk során nagyszerűen végezte a dolgát. A gyakran használt menüpontok elérését testre szabással gyorsíthatjuk meg. A menüpontok listáját tetszés szerint sorba rendezhetjük, például a „játékokat” az első pozícióhoz rendelhetjük.

A One Touch, azaz „egy érintés” elnevezéshez hűen az Alcatel tervezői néhány funkció elérhetőségét rendkívül egyszerűvé tették. Külön gombot kapott a telefonkönyv elérése, egy gombnyomás és máris kereshetjük a hívni kívánt számot. Ugyanezzel a billentyűvel egy másik szolgáltatáshoz is hozzáférhetünk. Hosszan megnyomva az SMS-menü tűnik fel a kijelzőn. A billentyűzet bal és jobb alsó gombja is tartogat némi meglepetést. A bal oldalit hosszan megnyomva a saját hívószámunkat hívhatjuk elő, a jobb oldalival hasonlóan eljárva pedig a billentyűzárat aktiválhatjuk.

A korábbi években extrának számító funkciók manapság már alapvető szolgáltatásnak számítanak, és ezt a tényt a francia gyártó tervezői sem hagyhatták figyelmen kívül. Kezdjük a sort a rezgő hívásjelzéssel. A bejövő hívások rezgéssel történő jelzését a „hangosítás” menüpont üzemmód almenüjében tudjuk beállítani, ahol többféle lehetőség közül választhatunk. Dicséretes, hogy a vibrálást és a csengődallamot együttesen is alkalmazhatjuk: diszkrét üzemmódban a készülék először vibrál, majd csak ezután szólal meg a csengőhang.

Az asztali kihangosítást a gyártók többsége nem alkalmazza, ellentétben az Alcatellel. A francia cég már a One Touch Easy készüléket is ellátta a kihangosítás lehetőségével, és a sort most az új 300-as sorozat bővíti. Ahogy azt már írásunk elején említettük, a 300-as kivételével az új sorozat valamennyi tagjában (301, 302, 303) van WAP-böngésző Tesztünk során a „wapolás” problémamentesen működött. A szöveges információk öt sorban jelennek meg, a karakterek mérete viszont elég kicsi, de ez a kijelző méretéből adódóan nem meglepő. Nem szóltunk még a szokásos „nyalánkságokról”. A 302-es – és a sorozat valamennyi tagja – három játékot (Puzzle, Music, Secret), jól használható számológépet, valuta-konvertert, emlékeztetőt és dallamszerkesztőt kínál leendő tulajdonosának. Ez utóbbi grafikus felületen működik, és két saját dallam elmentésére van lehetőség.

A fizikai paraméterek tekintetében az új Alcatel 300-as sorozat megelőzi versenytársait, és a szolgáltatásokra sem lehet panasz. Alacsony árfekvésének köszönhetően jelentős sikerre számíthat, könnyen előfordulhat, hogy az előző One Touch-széria sikereit is felülmúlja. Kezdő és rutinos mobilosoknak egyaránt ajánlható. (mv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?