Pozsony. „Örülök, hogy sikerült elfogadni az egyházi restitúcióról szóló törvényt, ám – tekintettel a református egyház követelésére – a csütörtökön megszavazott norma még mindig nem az, amit igazán szerettünk volna” – mondta lapunknak Komlósy Zsolt presbiter, az MKP parlamenti képviselője.
Komlósy Zsolt: még mindig nem az igazi
Az egyház nagyon sok épületet – melyek korábban iskolaként, diakóniai központként, segélyszolgálatként működtek – szeretne visszakapni, a jóváhagyott jogszabály azonban tételesen csak nyolc, az egyház tulajdonába utalandó templomot, temetőt sorol fel. Ezenkívül egy éven keresztül vissza lehet igényelni azokat a mezőgazdasági területeket – szántóföldeket, réteket, erdőket –, melyek korábban az egyes egyházak tulajdonában voltak. „Az egyik megszavazott módosító indítvány alapján visszaigényelhetőek azok az épületek is, melyeket egykor iskolaként, kórházként, gyógyászati célokból létesítettek, viszont a norma egyik másik cikkelye kimondja, csakis mezőgazdasági területeket és hozzájuk tartozó gazdasági épületeket lehet visszakérni. Őszintén szólva, magam sem tudom, november 1-jétől most akkor mit lehet visszaigényelni: csak a földeket, vagy az említett épületeket is. Kíváncsian várom a törvény végrehajtását” – árulta el érdeklődésünkre Komlósy.
Csak az biztos, a norma mellékletében felsorolt nyolc objektumot megkapják a reformátusok. A magyar politikus tart tőle, hogy a jogszabályt mindenki máshogyan fogja értelmezni, a végrehajtás során gondok és kételyek lesznek, vajon melyik cikkely alapján lehet visszaigényelni az 1945 és 1989 között elkobzott ingatlanokat. Ezért nem kizárt, hamarosan módosítják.
„Ha viszont ismét a parlamentbe kerül a tervezet, megpróbálhatunk további vagyont a református egyház tulajdonába juttatni” – tette hozzá az MKP képviselője.
Bízik benne, az államfő aláírja a normát, hiszen a honatyák ezúttal nem politikai, hanem felekezeti hovatartozásuk alapján voksoltak. „Ugyanakkor a szavazásnak volt bizonyos nemzetiségi színezete is. Evangélikusnak főleg szlovákok, reformátusnak pedig elsősorban magyarok vallják magukat, és az evangélikus egyház vagyonáról szóló elképzelést simán elfogadták, a református egyházra vonatkozó analóg javaslattól viszont már ódzkodtak” – mutatott rá Komlósy Zsolt. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.