Ivo Samson külpolitikai elemző:
Amíg a szakértők nem bukkannak perdöntő bizonyítékra vagy tanúvallomásra, óránként változhat a feltételezett elkövető. A vizsgálat akár hetekig is eltarthat.
Kik állhatnak a madridi terrortámadás mögött?
Amíg a szakértők nem bukkannak perdöntő bizonyítékra vagy tanúvallomásra, óránként változhat a feltételezett elkövető. A vizsgálat akár hetekig is eltarthat. Nem létezik egységes módszertan, mely alapján kapásból be lehetne azonosítani az egyes robbantások elkövetőit – még az sem mérvadó, ahogyan az egyes szervezetek általában vállalni szokták a támadásokat. Súlyuk növelése érdekében a terroristák olykor olyasmit is magukra vállalnak, amit el sem követtek. Még ha a szakértők találtak is valamilyen arab dokumentumokat, nem biztos, hogy az al-Kaida keze van a dologban. Lehet, hogy provokációról, félretájékoztatásról van szó, például az ETA másra akarja terelni a gyanút. Másrészt ez utóbbira jellemző robbanóanyagot használtak, ami ugyancsak félrevezető lehet, azaz nem kizárt, hogy az al-Kaida akarja elterelni magáról a figyelmet. Ebben a félrevezetősdiben nehéz eligazodni, meg kell várni a szakértői elemzéseket, bizonyítékokat.
Európa veszélyben van? Most ide összpontosulnak a terrortámadások?
Már a támadás előtt komoly volt a helyzet, a robbantás csak láthatóvá tette a veszélyt. Bár Európa eddig is bekapcsolódott a terrorizmus elleni harcba, ezentúl valószínűleg jobban odafigyel, és jobban átérzi az amerikai igyekezetet. Ugyanakkor az integrálódó Európában új probléma keletkezik: ha a támadások folytatódnak és a tetteseket nem sikerül elfogni, át kell értékelni a személyek szabad áramlását, ami bonyolítja majd a helyzetet az EU-ban. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.