A partnerek meghallgatták az Európai Unió főbiztosi posztját megpályázó mindkét személyt, hogy a kormányülésig ez alapján döntsék el, a kabinet végül kit javasoljon. „A KDH nem vonja viszsza javaslatát, mert meggyőződésünk szerint Ján Figeľ jobb jelölt, mint az SDKÚ által javasolt Ivan Štefanec. A kormányban nem próbálunk alattomos módon támogató szavazatokat szerezni” – jelentette ki Pavol Hrušovský. A KDH elnöke abban bízik, a kormányfő pártja végül visszavonja javaslatát, és az SDKÚ is Figeľt fogja támogatni. Az MKP berkeiben nem volt egyetértés e kérdésben: Csáky Pál alelnök ellenezte Figeľ jelölését. A tanácskozás előtti elnökségi ülésen a párt végül úgy döntött: ha a kormány egy javaslatot tesz a biztos személyére, Figeľre szavaznak, ha viszont a kabinet több személyt fog javasolni, akkor az MKP saját jelölttel áll elő. Nevet előre nem akartak elárulni. A partnerek a koalíciós helyzettel is foglalkoztak. „Jó lenne, ha elnöki szinten a kormánypárti vezetők leülnének tárgyalni Ivan Šimkóval” – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. Szerinte ugyanis vészesen közeledik a januári parlamenti ülés, és addig tisztázni kellene, a kormány hány képviselővel rendelkezik. „Szeretnénk aktivizálni a kormányfőt, mert sokat beszél, de keveset tesz. A hét végén is hangoztatta, hogy az első helyre kell tenni az ország érdekeit, utána következhetnek a párt-, illetve személyes vagy csoportérdekek. Az SDKÚ elnöke eszerint cselekedhetne, és leülhetne tárgyalni Šimkóval. Nem jelentheti ki, hogy nem hajlandó valamiről egyeztetni, amikor a parlamentben a kormány nincs többségben!”– tette hozzá Bárdos.
A Nemzetbiztonsági Hivatal új igazgatójáról is szó esett tegnap: Bárdos szerint februárig mindenképpen le kellene zárni a kérdést – addig hosszabbították meg a jelenlegi megbízott igazgató mandátumát. (sza)
Megint koalíciós válság fenyeget?
Pozsony. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint Miklós László, a környezetvédelmi tárca vezetője jobban tenné, ha a műanyag palackokkal kapcsolatban nem adna ki semmilyen rendeletet. Rusko számára óriási gondot jelentene, ha az ilyen palackok visszaválthatóak lennének. A gazdasági miniszter szerint a kormánykoalícióban nagy földrengést okozna és újabb koalíciós válságot idézhetne elő, ha Miklós László egyeztetés nélkül hozna döntést. (SITA)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.