Két halott a diószegi átjáróban

Diószeg. Két halálos áldozatot követelt tegnap délelőtt Diószegen egy gyorsvonat és egy személygépkocsi ütközése. Amint azt Jozef Búranskýtól, a vasúti rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, 8.

Diószeg. Két halálos áldozatot követelt tegnap délelőtt Diószegen egy gyorsvonat és egy személygépkocsi ütközése. Amint azt Jozef Búranskýtól, a vasúti rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, 8.05 órakor az egyik diószegi vasúti átjáróban a Zólyomból Pozsony felé tartó IC– 530-as gyorsvonat elé hajtott egy galántai rendszámú Škoda Felicia. A teljesen összeroncsolódott gépkocsi 58 éves vezetője, Rozália M. és útitársa, az 51 éves Karol R. – mindketten nagyfödémesi lakosok – a helyszínen életét vesztette.

A szóvivő tájékoztatása szerint megsérült a mozdony levegőtartálya, ezért mozdonyt kellett cserélni. Emiatt, illetve a helyszínelés miatt két órára leállt a forgalom a Galánta és Pozsony közötti vasútvonalon.

„A vonatszerelvény harmadik vagonjában ültem, és a régi kendergyár melletti átjárónál egy kisebb ütközést éreztem, de a vonat tovább haladt, nem is gondoltam, hogy autóval ütköztünk” – beszélte el egy szemtanú, aki tíz perccel az ütközés előtt Galántán szállt fel a szóban forgó vonatra. Mint a továbbiakben elmondta, a szerelvény megállt, és csak később, amikor visszafelé indult el, az utasok akkor látták, hogy egy teljesen összetört gépkocsi áll a szomszédos síneken. „A kocsi tetejét mintha konzervnyitóval nyitották volna fel, és látni lehetett a benne levő összeroncsolt testeket. A síneken pedig körülbelül ötven méteren a gépkocsi szétszóródott alkatrészei hevertek, nyilván ilyen hosszú szakaszon tolta maga előtt a mozdony az autót” – tette hozzá a szemtanú.

A gyorsvonatnak menetrend szerint fél kilenc után kellett volna Pozsonyba érkezie; ehelyett tegnap csak röviddel dél előtt ért a fővárosba. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?