Július 8-án kötélnek áll

Nagyszombat. Vladimír Mečiar volt kormányfőnek július 8-án, tehát csak majdnem egy hónap múlva kell felvilágosítást adnia a gazdasági rendőrség előtt arról, honnan szerezte a trencsénteplici Elektra villájának felújítására fordított 41 millió koronát.

Nagyszombat. Vladimír Mečiar volt kormányfőnek július 8-án, tehát csak majdnem egy hónap múlva kell felvilágosítást adnia a gazdasági rendőrség előtt arról, honnan szerezte a trencsénteplici Elektra villájának felújítására fordított 41 millió koronát. Ezt tegnap Žaneta Pittnerová, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szóvivője erősítette meg, hozzátéve, hogy Mečiar „készséges lépéséről” van szó. A gazdasági rendőrség ugyanis eredetileg az idézést követő 21 órán belül akarta kihallgatni az éppen szolgálati úton levő pártvezetőt. A most átadott idézés egyébként már a második, s ezt is csak a tizenegyedik próbálkozás után sikerült kézbesíteni. Mečiar idén májusban azt állította, 1999-ben már kihallgatták az ügyben, ám a gazdasági rendőrségnek annak vezetője, Július Molnár szerint erről nincs feljegyzése. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?