Pozsony. Erdő Péter új magyar érsek hivatása szerves és fontos részének tartja a megfelelő gondoskodást a határon túli magyarságért is. A most beiktatott egyházi méltóságot Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke is e felelősség tevékeny vállalására kérte fel.
Jelzésértékű Sokol érsek részvétele
Pozsony. Erdő Péter új magyar érsek hivatása szerves és fontos részének tartja a megfelelő gondoskodást a határon túli magyarságért is. A most beiktatott egyházi méltóságot Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke is e felelősség tevékeny vállalására kérte fel. Arról, hogy ennek a Szlovákiában élő, magyar ajkú és nemzetiségű katolikusság szempontjából mekkora jelentősége van, Gábor Bertalan szepsi esperesplébánost kérdeztük, aki meghívott vendégként több szlovákiai magyar szolgatársával együtt jelen volt az esztergomi beiktatáson. „A prímás-érsek egyházi és zsinati dokumentumokra hivatkozva fogalmazta meg székfoglaló beszédét, tehát amit mondott, az megtalálható a második vatikáni zsinat határozataiban és az egyházi kánonjog egyes előírásaiban is” – hangsúlyozta Gábor Bertalan. Szerinte Erdő Péter „nyíltan vállalta – szigorúan egyházi dokumentumokból kiindulva –, hogy felelősséget érez a püspökség határain kívül élőkért is, s az esztergomi egyházmegye határa a Duna másik oldala”. Gábor szerint jelzésértékű, hogy a szlovákiai katolikus egyház több méltósága mellett a szertartáson Ján Sokol pozsony–nagyszombati érsek is jelen volt. (korp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.