Járásiból körzeti elöljáró

Pozsony. Tizennégy körzeti hivatal élére kerül a Magyar Koalíció Pártjának jelöltje.

A kormány tegnap a belügyminiszter javaslatára visszahívta a jelenlegi járási elöljárókat, és január elsejei hatállyal kinevezte az újonnan létrejövő körzeti hivatalok élére jelölt személyeket. A döntést koalíciós egyeztetés előzte meg, értesüléseink szerint a partnerek szinte az utolsó pillanatig tárgyaltak. Az új tisztségek ugyanis – a jelenlegi járási funkciókhoz hasonlóan – politikai helyek. „A pártok között szakmai egyeztetések voltak, a tegnap jóváhagyott anyag az MKP számára elfogadható. Az átszervezés következtében két helyen: a III. Pozsonyi járásban és Nagyrőcén veszítettünk posztot, viszont megkaptuk Párkányt. Problémát jelent Nagymihály: a tavalyi választások után ezt sikerült megszereznünk, most azonban a százalékarányokból kifolyólag nem tudtuk megtartani. Egészében véve ott, ahol jelenleg magyar elöljárók vannak, 97 százalékban meg is maradnak” – részletezte lapunknak Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. A magyar politikus elárulta: a párt a régiókban szabad kezet adott a helyi struktúráknak, és volt olyan hely, ahol több személyt jelöltek, ám a legtöbb helyen végül a jelenlegi járási elöljárót javasolták a januártól létrejövő új hivatal élére. Ez alól kivétel Párkány – mely nem járási székhely, így járási elöljárója sem volt –, valamint Nagykürtös, ahol Híves György áll jelenleg a járás élén, a körzeti hivatalt azonban Balázs Péter fogja irányítani. (sza)

Dél-szlovákiai körzeti hivatali elöljárók

Szenc Takács Mária (j. e.)

Dunaszerdahely Farkas László (j. e.)

Galánta Bíró László (j. e.)

Komárom Békési Péter (j. e.)

Léva Zachar Pál (j. e.)

Érsekújvár Bartha Mónika (j. e.)

Vágsellye Bíró Ágnes (j. e.)

Párkány Mészáros Béla

Rimaszombat Boros Zoltán (j. e.)

Nagykürtös Balázs Péter

Losonc Csúsz Péter (j. e.)

Kassa-környék Mester Miklós (j. e.)

Rozsnyó Szöllös János (j. e.)

Tőketerebes Juhász János (j. e.)

*j. e. – jelenlegi járási elöljáró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?