Ján Drgonec jogásszal, az alkotmánybíróság egykori tagjával

A parlament alig két hete vetette el az összeférhetetlenségről szóló alkotmánytörvény tervezetét, a kormány pedig egy újabb javaslatot fogadott el. Nem csak hat hónap múlva lehetett volna ismét előterjeszteni egy ilyen tervezetet?
Nem tudom, mennyi átfedés van a régi és az új javaslat között.

A parlament alig két hete vetette el az összeférhetetlenségről szóló alkotmánytörvény tervezetét, a kormány pedig egy újabb javaslatot fogadott el. Nem csak hat hónap múlva lehetett volna ismét előterjeszteni egy ilyen tervezetet?

Nem tudom, mennyi átfedés van a régi és az új javaslat között. Szerintem lényegében ugyanarról a tervezetről van szó, melyet a képviselők egyszer már nem fogadtak el, mert nem hiszem, hogy olyan fontos törvényt – melyen az előterjesztők két évig dolgoztak – Mikloš az embereivel képes lenne néhány óra alatt összecsapni. Ha pedig ugyanarról a tervezetről van szó, akkor érvényesnek kellene lennie a megkötésnek, hogy leghamarább csak hat hónap után lehet a kérdéssel újból foglalkozni. Ugyanazzal a törvénnyel kapcsolatos, de a parlament által elvetett tervezettől eltérő javaslatot hamarább is, akár azonnal elő lehet terjeszteni. Szerintem azonban csak kozmetikai simításokat végeztek az eredeti törvényen, így próbálják majd bizonygatni, hogy új dologról van szó.

Ilyesmi lehetséges? A parlament a kozmetikai alakítás után tárgyalhat a tervezetről?

Nem szabadna. A parlamentnek nem a formális jegyekre, hanem a tartalomra kellene összpontosítania, és ha a tartalmi vizsgálat után megállapítaná, hogy ezzel már egyszer foglalkozott, akkor most nem szabadna napirendre tűznie.

Ha ennek ellenére foglalkozik vele, lesz valamilyen következménye?

Nem, mert a jogalkotási folyamat bevett eljárásának meg nem tartása nem ok arra, hogy valaki az alkotmánybírósághoz forduljon.

Az Európai Bizottság negatívan értékelte az előző tervezet elvetését, az országnak problémái vannak a korrupcióval – ilyen helyzetben nem indokolt, ha hat hónapnál korábban, már most előterjesztik a tervezetet?

Nem hiszem, hogy bármi is indokolná és „megbocsátaná” a mindenkori törvényi szabályozás megkerülését. Elég egyszer ilyen kivételt tenni, és a jövőben nem lehet kizárni, hogy ez megismétlődik, és akkor nem biztos, hogy jó törvény érdekében történik majd. Egyszóval veszélyes precedens lenne. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?