Pozsony. Három héten belül felkerülnek az internetre az egykori Állambiztonsági Testület (ŠtB) aktái, jelentette be Ján Langoš, a Nemzeti Emlékezet Hivatalának elnöke.
Internetes ŠtB-lista
Eddig mintegy 200 kérvényezőnek tudták rendelkezésére bocsátani a személyével összefüggő iratokat, ez mintegy tízezer oldalnyi anyagot jelent. A hivatal közvetve hozzájárult Alojz Lorencnek, az ŠtB utolsó vezetőjének elítéléséhez is. Jelenleg német mintára az osztrák határon meggyilkolt menekülők eseteit vizsgálják. „Bíróság elé szeretnénk állítani azokat, akik a politikai felelősséget viselik a határon történt gyilkosságokért” – mondta Langoš. Bízik benne, hasonló módon sikerül megbüntetni az igazi felelősöket. „A német példa igazolja, hogy a politikai vezetők hiába jártak el az akkori törvényekkel összhangban, ha azok ellentétesek voltak az általános emberi és polgári jogokkal – állítja Langoš. – Nem a ravaszt meghúzó katonákat akarjuk elítélni, hanem azokat, akik a gyilkosságokat politikailag lehetővé tették.”
Aprólékosabban akarnak foglalkozni az 1968 utáni normalizálás időszakával is, ezért kérik azoknak a jelentkezését, akik saját bőrükön tapasztalták meg az akkori rendszer elnyomását. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.