Grendel Lajos Kossuth-díjas írót

Október 4-5-én Ön is részt vesz ĺrországban azon a nemzetközi konferencián, melyet a Dublini Egyetem szervez. Mi a célja a rendezvénynek?
ĺrországban október 19-én ismétlik meg a népszavazást a Nizzai Szerződés ratifikációjáról.

Október 4-5-én Ön is részt vesz ĺrországban azon a nemzetközi konferencián, melyet a Dublini Egyetem szervez. Mi a célja a rendezvénynek?

ĺrországban október 19-én ismétlik meg a népszavazást a Nizzai Szerződés ratifikációjáról. A korábbi referendum nemleges eredményt hozott, ha ez megismétlődik, akkor veszélybe kerülhet az Európai Unió bővítése is. A konferencia célja térségünk országainak bemutatása és az Európai Unió bővítésének indoklása, kis túlzással a referendum eredményének befolyásolása.

Kik vesznek részt a konferencián?

Javarészt politológusokból és szociológusokból áll majd a konferencia résztvevőinek névsora. Az ismertebbek közül említeném Schöpflin Györgyöt, Adam Michniket, Jacques Rupnikot, Szlovákiából Soňa Szomolányit. A szlovéniai Drago Jančar és én íróként veszünk részt a rendezvényen. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?