Budapest. Egyetlen szerencsés nyertes viheti haza az ötös lottó 2,971 milliárd forintos főnyereményét. A rekordösszeg 28 hét alatt halmozódott fel. A Szerencsejáték Rt. készpénzben nem teljesíti a kifizetést, mivel annak súlya tízezresekben 300 kilogramm.
Gazdára talált a hárommilliárd forintos lottónyeremény
Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője elmondta: a szerencsés játékosnak először fel kell hívnia az úgynevezett nagy nyeremény vonalat, amelynek száma minden lottózóban megtalálható. Ezután be kell bizonyítania, hogy tulajdonában van a nyertes szelvény.
Miután ez megtörtént, személyes találkozón a Szerencsejáték Rt. két munkatársa felvilágosítja a nyeremény felvételének lehetőségeiről. A nyertes kérésének megfelelően a pénzt átutalják egy vagy több bankszámlára. Befektetési tanácsot ugyan nem adnak a nyertesnek, de ha kéri, akkor a társaság segít neki ilyen tanácsadót keresni – mondta Somorai.
Az MTI által megkérdezett befektetési szakértők szerint az összeget kockázatkerülő befektetésekre – hosszú távú állampapírokra, jelzálog-hitellevelekre – célszerű fordítani. A rekordnyeremény felhasználásának szempontjából azt tartják a legcélszerűbbnek, ha a pénz 10 százaléka a luxuskiadásokat, a „költőpénzt” fedezi, 20-20 százalékot tesz ki az ingatlan- és tőzsdei befektetések nagysága, a „maradék” pénzből pedig állampapírokat, diszkont kincstárjegyet, illetve jelzálog-hitellevelet vásárol a nyertes. Somorai László azt is elmondta, hogy a lottóláz nem csak a nyertesnek, de az államnak is jelentős pluszbevételt hozott. Csak játékadó címén az elmúlt két hónap forgalomnövekedése miatt az átlagosnál 1 milliárd forinttal több pénzhez jutott a büdzsé.
A Szerencsejáték Rt. biztosítja a nyertes részére az anonimitást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.