Gašparovič a Grassalkovich-palotában

Pozsony. Tegnaptól Ivan Gašparovič az új köztársasági elnök. A parlament ünnepi ülésén Ján Mazák, az Alkotmánybíróság elnöke előtt letette az államfői esküt.

Őrségváltás. Rudolf Schuster volt és Ivan Gašparovič új államfő együtt lépett el az elnöki rezidencia udvarán felsorakozott díszegység előtt. Somogyi Tibor felvétele „Becsületszavamra fogadom, hű leszek Szlovákiához” – mondta Ivan Gašparovič, majd egy kis bakit követett el: a szlovák alkotmányban használatos nemzetiségi kisebbségek helyett a nemzeti jelzőt használta, amikor azt ígérte: törődni fog a kisebbségekkel és az etnikai csoportokkal, valamint elnöki kötelezettségeinek a polgárok érdekeit és az alkotmányosságot szem előtt tartva, a törvényeket tiszteletben tartva fog eleget tenni. Alkotmányjogászok szerint az államfő kézjegyével is megpecsételte az esküt – és a helyes szókapcsolatot tartalmazó szöveget írta alá –, így az érvényes. „Érthető, hogy idegességében megbotlott a nyelve” – mondta Peter Kresák jogász. Gašparovič nem tűnt idegesnek, tekintete inkább elszántságot sugárzott, a himnusz alatt is büszkén tartotta fejét. Ezzel szemben Rudolf Schuster nem titkolta meghatódottságát, majdnem elsírta magát. A ceremónia a tervezettnél tíz perccel korábban kezdődött, a Vigadó főtermébe Bugár Béla parlamenti alelnök kísérte az új államfőt. Pavol Hrušovský rámutatott: Szlovákia történetében először fordult elő, hogy ugyanazon a napon távozik a régi és lép hivatalába az új államfő. „Kívánom, hogy alázattal és bátorsággal legyen képes államférfihez méltó, jó döntéseket hozni, melyekre mindannyian büszkék lehetünk” – mondta a házelnök. Mikuláš Dzurinda kormányfő megígérte: az új elnöknek ő és a kormány korrekt partnere lesz, számíthat az együttműködésre. Gašparovič csaknem félórás beszédet készített elő, addig bátor tekintetében csak akkor lehetett felfedezni némi riadalmat, amikor elveszítette a fonalat, összekeverte feljegyzéseit, így rögtönöznie kellett. Leszögezte: az ország összes polgárának elnöke kíván lenni, a parlamenttel és a kormánynyal egyaránt jó viszonyra fog törekedni. Elismerte: nem bírálhatatlan és tévedhetetlen, ezért szakemberektől kér majd tanácsot. Megköszönte elődeinek, Michal Kováčnak és Rudolf Schusternek, hogy hozzájárultak Szlovákia jó imázsának a kialakításához. A távozó államfő integrációs érdemeit a házelnök is méltatta, Schusternek közben a könnyei csurogtak. A Vigadóból a közjogi méltóságok átsétáltak a Szent Márton-székesegyházba. A szentmise után közös ünnepi ebéd következett, majd délután Schuster bemutatta utódjának az elnöki palota díszőrségét, körbevezette Gašparovičot a palotában, jelképesen átadta a kulcsot, majd beült az autójába és hazautazott Kassára. Az új elnök a palota erkélyéről szólt a néphez, majd megtartotta első államfői sajtótájékoztatóját. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?