Pozsony. „Füstbomba robbant szerdán este hétkor a Magyar Koalíció Pártja fővárosi székházában, ahol éppen a párt pozsonyi kerületi tanácsa ülésezett. A házban tartózkodók ártalmatlan füstöt lélegeztek be, éppen ezért az esetet kihágásnak minősítették, közbiztonság veszélyeztetése miatt indult eljárás. A tettes és a merénylet motívuma egyelőre ismeretlen” – nyilatkozta lapunknak Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.
Füstbombától fuldokoltak az MKP székházában
A hadsereg kémiai gázokat elemző nyitrai laboratóriuma is kivonult, s megjelent a belügyminisztérium államtitkára, Martin Pado is. „Azonnal elemezték a vegyületet, állítólag nem volt veszélyes. Szerintem viszont nem lehet ártalmatlan az, ami húsz emberből pillanatok alatt fuldokló köhögést vált ki” – véli Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője, aki szintén az épületben volt.
A húsztagú társaságot éjfél után engedték ki a kórházból, addig megfigyelték, majd visszavitték őket az MKP székházába. Csak azután mehettek haza, miután a nyomozók felvették a jegyzőkönyvet. Komolyabb baja senkinek nem esett. Másnap reggel már csak fáradtságot éreztek, a székházon sem keletkezett jelentős anyagi kár. „A gáz a szellőzőnyíláson át terjedt. Elgondolkodunk azon, hogyan lehet az épületet az ilyen támadással szemben jobban védeni” – mondta Mede. A házban vannak biztonsági kamerák, ezek felvételeit is elemezték, de eredménytelenül. „A rendőrség több nyomra bukkant, részleteket nem mondhatok” – szögezte le Kuhajdová. A helyszínen állítólag töltényhüvelyt találtak. Állítólag a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) is megvizsgálta a terepet. Egyesek szerint nem egyszerű tréfáról volt szó. „Túl sok a véletlen mostanában, és nem kizárt, hogy az újabban keltett hangulat és politikai történések váltottak ki valakiből ilyen durva reakciót” – szögezte le az Új Szónak Bárdos Gyula. (sza)
„Gusztustalan provokáció történt”
Mikuláš Dzurinda kormányfő így kommentálta az esetet: „Bugár Béla kedd éjjel nem telefonált. Nem kell túlzásokba esni az üggyel kapcsolatban.” Az MKP elnöke már otthon volt, Somorján, amikor értesítették, s azonnal a helyszínre sietett. Robert Kaliňák, a parlament védelmi bizottságának elnöke is megjelent a Čajak utcában. „Nem lehet véletlen, hogy éppen az MKP-ban robbantottak – mondta lapunknak. – Gusztustalan provokáció történt.” Szerinte egyéni akcióról van szó, mely nehezen előzhető meg. „Ha előre megszervezték volna, arról a rendőrségnek lenne információja” – tette hozzá. (sza, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.