Folytatódik a vita az új törvényekről

Pozsony.

Pozsony. Ha a parlament a több mint egyhetes szünet után ma folytatódó ülésén az MKP Országos Tanácsának október 13-i nagykaposi üléséig megfelelő tartalommal jóváhagyja a közigazgatásireform-törvényeket, akkor Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szerint a testületnek nincs oka az MKP kormányból való kilépését javasolni. A szeptember 20-án elfogadott hatásköri törvény után a reformcsomagból még a községi önkormányzatokról, a helyi, illetve a megyei önkormányzatok vagyonáról, a költségvetési szabályzókról, továbbá a megyefőnökök bérezéséről szóló jogszabályokat kell jóváhagyniuk a képviselőknek. Ha az MKP frakciója is megszavazza a kormánytervezeteket, Csáky szerint nincs ok arra, hogy a párt más szervei (köztük az országos tanács) esetleg elégedetlenségüknek adjanak hangot. Ha azonban a magyar képviselők tartózkodnának a szavazástól vagy a kormányjavaslatok ellen voksolnának, a párt alelnöke szerint az „komoly figyelmeztetés” volna, sőt „válsághelyzetet” jelentene. A sürgősséggel tárgyalt tervezetek szeptemberben túljutottak az első olvasaton, a községi önkormányzati törvény módosításáról pedig már az érdemi, második olvasatú vitát is megkezdték a képviselők. (korp, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?