Fico: találkozunk – Gyurcsány: egyelőre nem

Pozsony/Budapest. Továbbra is kérdéses, létrejön-e a közeljövőben a szlovák–magyar kormányfői találkozó. Csütörtökön Prágában a visegrádi négyek energiaipari fórumán nem hivatalosan tárgyalt egymással Robert Fico és Gyurcsány Ferenc, ám a megbeszélés eredményét mindkét fél másképp kommentálja.

Pozsony/Budapest. Továbbra is kérdéses, létrejön-e a közeljövőben a szlovák–magyar kormányfői találkozó. Csütörtökön Prágában a visegrádi négyek energiaipari fórumán nem hivatalosan tárgyalt egymással Robert Fico és Gyurcsány Ferenc, ám a megbeszélés eredményét mindkét fél másképp kommentálja. A szlovák miniszterelnök optimizmusát fejezte ki a kétoldalú megbeszélés mielőbbi létrejöttével kapcsolatban. Robert Fico szavai szerint „a szlovák fél kész bárhol, bármikor, bármilyen témáról tárgyalni”. Hozzátette: most a magyar kormányfőn a sor, hogy hivatalos látogatásra Szlovákiába jöjjön. „Beszélgetésünk igazolta, hogy ilyen látogatásra igény van – jegyezte meg. – Várom, hogy rövid időn belül döntés születik a találkozó időpontjáról, a magyar miniszterelnököt a legnagyobb tisztelettel fogadjuk.”

Lapunk kérdésére a magyar kormányszóvivői iroda ezt válaszolta: „A prágai multilaterális találkozón, ahol sok más vendég mellett a két kormányfő is részt vett, csupán néhány szót váltott egymással Robert Fico és Gyurcsány Ferenc. A tervezett kétoldalú találkozót illetően a magyar szándékok, célok ismertek; azokat a múlt heti nyilatkozatokban ismertettük. A miniszterelnökök legutóbbi, novemberi lisszaboni megbeszélésén megállapodás született, hogy a felek egy későbbi időpontban sort kerítenek egy hivatalos találkozóra. Erre – a szóbeli megállapodás szerint – akkor kerülhetne sor, amikor a 2007 júniusában közösen kitűzött együttmű?ködési célok teljesültek, illetve lehetőség látszik a kapcsolatok további fejlesztésére.” A magyar kormány leszögezi továbbá, hogy folytatni kívánják a magas szintű találkozó előkészítését – annak azonban megoldásokat kell eredményeznie, nem pedig újabb problémákat gerjesztenie. (sán, akt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?