Felépül végre a Thália háza

Kassa. Bár az utolsó simítások még hátravannak, a tervek szerint október 25-én nemzetközi színházi fesztivállal nyitja kapuit a Thália Színház Márai stúdiója.

Kassán a Thália Színház Márai stúdiója október 25-én nemzetközi fesztivállal nyitja meg kapuit TASR-felvéteKassa. Bár az utolsó simítások még hátravannak, a tervek szerint október 25-én nemzetközi színházi fesztivállal nyitja kapuit a Thália Színház Márai stúdiója. Az épület, melynek felújítási munkálatai a növekvő költségek és a mečiari intendatúra hozzáállása miatt lassan haladtak, a jelenlegi kormány támogatásának köszönhetően mára 95 százalékban újjászületett.

A terepszemlét tartó Csáky Pál miniszterelnök-helyettes tegnap 1998 decemberét idézte fel, amikor szörnyű állapotokat talált Kassán. Azóta a színház visszakapta jogalanyiságát, legitim vezetése van, és sikerült megmenteni az összedőlés szélén álló épületet is. Az MKP parlamenti képviselőinek fontos szerepük volt abban, hogy a kormány négy részletben összesen 35 millió koronával támogatta a munkálatokat. Az idei költségvetésbe bekerülő 24,5 millió korona elegendő volt a befejezésre, így harminc év után egy helyre kerülhet az eddig öt bérleményben működő adminisztratív részleg.

Darina Poldaufová művészeti vezető szerint a Márai Stúdió megnyitásával művészileg is új lehetőségek nyílnak a színészek előtt, akik eddig nem játszhattak kísérleti jellegű darabokat. Az épület az előadások mellett egyéb társadalmi események színhelyéül is szolgál majd. A Thália Színház harminchárom évig szorongott a kassai ipariskola tornatermében, meglehetősen mostoha körülmények között, próbaterem, raktárak és hivatali helyiségek nélkül. Kolár Péter igazgató elmondta, hogy a Timon utcai ingatlan felújítása az eredetileg tervezett 5 millió korona helyett azért került végül 42 millióba, mert annak idején nem készül komolyabb állagfelmérés. Később derült ki, hogy az épület statikája is sérült, az alapokat meg kellett erősíteni, a tetőszerkezet pedig cserére szorult. Az életveszélyes állapotok ideiglenes elhárítása helyett komplex felújítást végeztek, a homlokzatra a Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából értékes dombormű került, a tetőtérben pedig vendégszobákat rendeztek be. Az impozáns eredmény több támogató és állami intézmény összehangolt munkájának köszönhető. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?