Európai emberek Passauban

Passau. Rudolf Schuster köztársasági elnök is részt vett tegnap az Európai emberek című rendezvényen a németországi Passauban. Az államfő találkozott Helmut Kohl volt német kancellárral és Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió első és utolsó elnökével.

# Passau. Rudolf Schuster köztársasági elnök is részt vett tegnap az Európai emberek című rendezvényen a németországi Passauban. Az államfő találkozott Helmut Kohl volt német kancellárral és Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió első és utolsó elnökével. A két volt államférfi tegnap este lapunk tulajdonosa, a Verlagsgruppe Passau kiadói csoport rendezvényén emlékezett a német újraegyesítés óta eltelt tizenkét évre.

Rudolf Schuster tegnap találkozott Albert Zankkal, Passau polgármesterével is. „Komárom vezetése ugyan még nem tud róla, azonban én a város nevében felajánlottam Zank úrnak az együttműködést Komárom és Passau között” – mondta az Új Szónak az államfő. Schuster hozzátette, két Duna parti történelmi városról van szó és „bizonyára nem bánják meg, ha felveszik a kapcsolatot”. Schuster lapunknak elmondta, Helmuth Kohllal és Mihail Gorbacsovval az európai uniós csatlakozásról kíván eszmét cserélni, de rákérdez Oroszország és Szlovákia, illetve Európa és Oroszország együttműködésének lehetőségeire is. Kohl és Gorbacsov tegnap esti előadásának témája a német újraegyesítés óta eltelt 12 év volt. Schuster ezzel kapcsolatban az Új Szónak a következőket nyilatkozta: „Örülni fogok, ha Gorbacsov beismeri, az általa végrehajtott reformok főpróbáját tulajdonképpen Alexander Dubček hajtotta végre. Meg akarom tőle kérdezni, nem félt-e Németország egyesítésétől”. Tegnap Passauba érkezett Csáky Pál miniszterelnök-helyettes is, az eseményekre lapunk holnapi számában visszatérünk. (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?