Elfogadható közoktatási törvény kell

Pozsony. Tegnap a szlovákiai magyar közoktatás jövőjéről tartottak tanácskozást a Helytartói palota konferenciatermében. Az ülésen részt vett több politikus, gyakorló pedagógus, iskolaigazgató és oktatásügyi szakember.

Pozsony. Tegnap a szlovákiai magyar közoktatás jövőjéről tartottak tanácskozást a Helytartói palota konferenciatermében. Az ülésen részt vett több politikus, gyakorló pedagógus, iskolaigazgató és oktatásügyi szakember.

Csáky Pál miniszterelnök-helyettes megnyitóbeszéde után Szigeti László, az oktatásügyi minisztérium államtitkára tartott beszámolót, melyben ismertette a szlovákiai magyar oktatásban az utóbbi években bekövetkezett változásokat. Felsorolta azokat a területeket, ahol lényegi előrelépések történtek. Pozitív változásként említette egyebek mellett a kétnyelvű pedagógiai dokumentáció visszaállítását, az iskolák finanszírozásáról szóló törvény elfogadását, s azt, hogy az esetek többségében legalább részben sikerült rehabilitálni a korábban leváltott iskolavezetőket. Az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának pedig egy minden tekintetben elfogadható közoktatási törvény megalkotását tekinti a minisztérium államtitkára.

Ezután A. Szabó László, a tárca nemzetiségi főosztályának vezetője vázolta fel elképzeléseit a hazai magyar közoktatás jövőjével kapcsolatban. A főosztályvezető elmondta, a kisebbségi lét leépülésre ítéltetett, ha az érintett szakemberek nem dolgoznak ki egy hathatós koncepciót a szlovákiai magyar közoktatásban tapasztalható problémák megoldására.

A jelenlevők megegyeztek abban, hogy egy konkrét elképzeléseket tartalmazó, kutatási eredményekre épülő tanulmány elkészítése jelentené az első lépést a közoktatás reformja érdekében. A. Szabó László kijelentette, nemcsak a jövőkép körvonalazása szükséges, hanem a meglevő gondok és problémák feltérképezése is. A tanulmány elkészítésébe a tervek szerint számos szakembert vonnának be, a munkatársak között helyet kapnának gyakorló pedagógusok, pszichológusok és szociológusok is. (-rv-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?