Pozsony. Júniusban újabb fél százalékkal csökkent és csak 13,91 százalékos volt az országos munkanélküliségi arány. A szociális hivatal nyilvántartása szerint 399 451 személy állástalan, közülük 364 191-en képesek azonnal munkába állni, a különbözet az átképzésen és a betegszabadságon lévők számát mutatja.
Elégedett a munkahivatal
A munkanélküliséget tovább csökkentheti az a tegnap életbe lépett rendelkezés, mely magasabb támogatást ad azoknak a munkaadóknak, akik hosszabb ideje állástalan személyeket alkalmaznak. A legnagyobb munkanélküliséggel rendelkező járásokban akár 96 ezer korona támogatást is kaphat az a vállalkozó, aki egy évnél hoszszabb ideje munka nélkül lévő személyt alkalmaz. Ez azért is fontos, mivel ez a csoport teszi ki a munkanélküliek közel felét és arányuk idén ismét emelkedett. „A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik alapfokú végzettséggel sem rendelkeznek, számukra is szervezünk tanfolyamot, főleg Kelet-Szlovákiában” – mondta Sokol. A hivatal szoros együttműködésre törekszik a munkaadókkal. „Időben elkezdett átképzésekkel próbáljuk elérni, hogy a frissen elbocsátottak gyorsabban munkát kapjanak” – állítja az igazgató. Szerinte ezzel megelőzhető, hogy tömeges elbocsátás esetén az emberek többsége az utcára kerüljön.
A tanfolyamok iránt nagy az érdeklődés, jelenleg közel nyolcezer résztvevő van, de 34 ezren szeretnék tovább képezni magukat. A hivatal testreszabott programmal készül a szeptembertől várhatóan munka nélkül maradó tanítók foglalkoztatásának elősegítésére, Sokol azonban egyelőre nem volt hajlandó részleteket elárulni erről a programról. Várhatóan nő a részleges egészségkárosult munkanélküliek száma is. Az arányuk most 5 százalék, de még zajlik az egészségkárosodás mértékének átértékelése. A hivatal számukra is külön programot dolgoz ki. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.