Genf. A dohányzás megfékezését célzó első nemzetközi egyezményről állapodott meg tegnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi közgyűlésén a szervezet 192 tagállama.
Egyezmény a cigarettáról
Genf. A dohányzás megfékezését célzó első nemzetközi egyezményről állapodott meg tegnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi közgyűlésén a szervezet 192 tagállama. Az évente világméretekben több mint ötmillió emberéletet követelő – a dohányzók csaknem felének életét kioltó – szenvedély korlátozását célzó keretmegállapodás szövegéről a tagországok szakemberei évekig tartó alkudozások, heves viták után márciusban egyeztek meg. A keretegyezmény akkor lép hatályba, ha 40 ország ratifikálja azt. Gro Harlem Brundtland, a WHO elnöke történelmi tettnek nevezte a közgyűlés döntését, és kijelentette: „milliárdnyi ember életét mentjük meg azzal, amit most teszünk, és egyben védelmezzük az utánunk következő generációk egészségét”. Az egyezmény egyebek között előirányozza a dohányipari hirdetések és a cigaretta népszerűsítésének betiltását, illetve erős korlátozását azokban az országokban, ahol a teljes betiltás alkotmányellenes lenne. Javasolja, hogy a cigarettásdobozokon lévő egészségvédő figyelmeztetések ne legyenek kisebbek a doboz teljes felületének a felénél. Tanácsolja az egyes kormányoknak, hogy jelentős mértékben korlátozza a megtévesztő „alacsony nikotintartalmú” vagy „light” feliratokat a dobozokon. Nemzetközi egyezményt javasolt egyúttal a passzív dohányzásról, a cigarettacsempészet megfékezéséről, és támogatja a gyártók felelősségvállalásának intézményesítését. Az egyezmény egyelőre csak a kereteket jelöli ki, a munka nagy része ezután következik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.