Egyéves a Csáky Pál vezette MKP

Pozsony. Egy évvel ezelőtt új elnököt és részben új elnökséget választott a Magyar Koalíció Pártja: Csáky Pál váltotta Bugár Bélát, és a vezetésből kikerült Gyurovszky László, A. Nagy László, Simon Zsolt és Harna István.

Az addigi elnök veresége akkor a legtöbb megfigyelőt váratlanul érte, de a párton belül sem sokan számítottak erre. Az eredmény szoros volt: Bugár 155, Csáky 169 szavazatot szerzett. Többek szerint Duray Miklós volt a pártban a királycsináló; erre utalt, hogy miatta az új elnök megnyitotta a párt elfogadott alapszabályát, javasolta a stratégiai alelnöki poszt létrehozását, melyre Durayt javasolta.

A párt megosztottsága nem szűnt meg az elmúlt egy évben, habár az ellentétek csökkentek. Farkas Iván, az országos tanács elnöke még ma is az egység erősítését tartja az egyik legfontosabb feladatnak. Az ellentétek oldása Berényi József elnökhelyettes szerint sokba került, de megérte. „Mert mi vagyunk a legstabilabb ellenzéki párt” – mondta lapunknak az elnökhelyettes. A legtöbb vezető azt tartja a legfontosabb eredménynek, hogy a párton belül nyílt vita folyik. Nem következett be az a katasztrofális jóslat sem, hogy Bugár nélkül a párt elveszti támogatóit, a közvélemény-kutatások 9-10 százalékos népszerű?séget mutatnak. Duray alelnöki posztja miatt sokan a párt radikalizálódásától tartottak, ez azonban a politológusok szerint nem következett be. Miroslav Kusý úgy véli, az MKP-ban – a többi párttal összehasonlítva – kultúráltan folyt az elnökcsere. Sokan azonban elégedetlenek az egy év eredményeivel, nagyobb változásra, hatékonyabb politizálásra számítottak. Simon Zsolt képviselő szerint a párt elfeledkezett a nyolcévi kormányzás eredményeiről, és feleslegesen balra tolódik. Mede Vencel, aki pozsonyi elnökként a változások mellett volt, csalódott. „A meghirdetett változások végrehajtásának a szándékát sem látom” – mondta lapunknak. (lpj)

VÉLEMÉNYEK

Iveta Radičová, az SDKÚ alelnöke: „Korrekt az együttműködésünk. Az új vezetőség folytatta az előző politikáját. Bizonyos változások érzékelhetők, de ezt nem nevezném radikalizálódásnak.”

Július Brocka, a KDH alelnöke: „A váltás után egyesek radikalizálódástól tartottak, ám úgy vélem, ezt csak az okozta, hogy a párt olyan témákat is megnyitott, melyekre sokan nem voltak felkészülve.” (-lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?