Egy év alatt 15 százalékkal drágult az élelmiszer

Pozsony. Az elmúlt hónapban a korábbiakhoz képest is nagyobb ütemben nőttek az élelmiszerárak – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből. Míg márciusban 14,9%-kal volt magasabb az élelmiszerek ára, mint egy éve, áprilisban az éves drágulás már elérte a 15,1%-ot.

Pozsony. Az elmúlt hónapban a korábbiakhoz képest is nagyobb ütemben nőttek az élelmiszerárak – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből. Míg márciusban 14,9%-kal volt magasabb az élelmiszerek ára, mint egy éve, áprilisban az éves drágulás már elérte a 15,1%-ot. Továbbra is a növénytermesztés számít az áremelkedés motorjának, hiszen az ágazatban az éves drágulás elérte az 52,7%-ot. Ugyanekkor az állattenyésztők 9,9%-kal növelték az áraikat. A növénytermesztésben a gabona számít a csúcstartónak, amelynek az ára az elmúlt egy évben 60%-kal nőtt. Több mint 40%-kal drágábban kínálják az olajnövényeket, és 15 százalékkal drágultak a hüvelyesek. Ezzel párhuzamosan azonban 14%-kal olcsóbb lett a burgonya. A húsipari termékek közül a legnagyobb drágulást az élő halak (21,8%), a vágócsirkék (17,8%), a nyers tehéntej (16,7%) és a tojások (11,1%) esetében könyvelhettük el. A szarvasmarha ára 0,8, a sertésé 0,5%-kal csökkent. (s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?