Pozsony/London. Mikuláš Dzurinda kormányfő is részt vesz a holnapi, hagyományos londoni maratonon, tegnap este utazott el a szigetországba.
Dzurinda is részt vesz a londoni maratonon
A kormányfő szorgalmasan edzett a napokban, a múlt hét végén teljesítette a Dévény-Pozsony futóversenyt, és hétközi, háromnapos Moszkvai látogatása során is szakított időt a futóedzésre, ami az orosz testőröknek okozott gondot, hiszen nem bírták tartani a lépést. Dzurinda eddig 17 maratoni futóversenyen vett részt, a legjobb időt, 2 óra 57 percet 1984-ben érte el Kassán. Miniszterelnökként elért legjobb ideje 3 óra 31 perc, a 2001 novemberében tartott New York-i maratonon ennél 11 perccel lassabban futott.
Dzurinda megbeszélést folytat Tony Blair brit miniszterelnökkel a Downing Street-i hivatalában, ahol EU- és NATO-csatlakozásunk, valamint az iraki helyzet lesz a téma. Találkozik Denis MacShane-nel brit külügyminiszterrel is, és ha bírják egymást tempóját, közösen teljesíthetik a távot, mivel MacShane is részt vesz a maratonon. (ú, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.