Érsekújvár. Teljes hírzárlatot rendelt el a rendőrség a tegnapelőtt délután Csenke és Muzsla között történt országúti pénzrablással kapcsolatban. Ennek ellenére sikerült megtudnunk néhány részletet a hatmillió forint eltulajdonításáról. Ezek szerint a komáromi rendszámú autót három személy állította meg.
Csak azt tudni, hogy keresik a rablókat
Monika Kuteničová, a bűncselekményt vizsgáló Érsekújvári Járási Rendőrparancsnokság osztályvezetője lapunknak megerősítette, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ismeretlen rablók után. (buch; száz)
Gera: ha törvényes, akkor akár forinttal is
Pozsony. Ami a forint szlovákiai elfogadását illeti, Mikuláš Gera, a pénzügyminisztérium szóvivője elmondta, nálunk a hivatalos fizetőeszköz továbbra is a korona. Más állam pénzével csak a kereskedelmi és a devizatörvényben, valamint az egyéb vonatkozó előírásokban foglaltakkal összhangban lehet fizetni. A kereskedőket senki sem kötelezheti arra, hogy elfogadjanak más fizetőeszközt – például forintot –, de ha minden előírást tiszteletben tartanak, megtehetik. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.