Csak a bevándorlók miatt nem fogyunk

Pozsony.

Pozsony. Tavaly jelentős fordulat történt Szlovákia főbb népességmozgalmi mutatóinak terén: 23 év után nem csökkent, hanem végre nőtt az élve született gyermekek száma, a házasságkötések számának 2002 óta tartó emelkedése nem tört meg, emellett mind kevesebb a válás és a művi vetélést vállaló nő – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb, a 2003-as trendeket tükröző tanulmányából.

Milan Olexa, a hivatal demográfiai főosztályának vezetője azonban óva intett attól, hogy mindebből hosszú távú következtetéseket vonjunk le.

Szerinte egy év nem elegendő ahhoz, hogy demográfiai fordulatról beszéljünk. Már csak azért sem, mert 2001 óta az ország a természetes fogyás útjára lépett, azaz a halálozások száma meghaladja a születésekét. Ennek dacára tavaly Szlovákia lakossága összesen 892 fővel nőtt, az év végén elérte az 5 380 053-at, ám ez a be- és kivándorlók kedvező egyenlegének következménye. A migrációs mérleg 2003-ban 1409 főt kitevő többletet mutatott (döntően cseh, ukrán, román, USA-beli, vietnami és kínai polgárokról van szó).

A bevándorlók azonban egymagukban nem tudják megállítani a társadalom elöregedését: 2003-ban az össznépességen belül 0,6 százalékponttal csökkent a 0–14 éves korosztály aránya és 17,6 százalékon állapodott meg, miközben a nyugdíjasok aránya egy év leforgása alatt 0,3 százalékponttal emelkedve elérte a 18,7 százalékot. Ebből következik, hogy a legfiatalabb generáció száma már el sem éri a nyugdíjba vonultakét.

Szlovákia abban az esetben tudná tartósan egyensúlyba tartani népessége számát, ha a termelékenységi mutató (az egy nőre jutó gyermekek száma) 2,1 lenne, ehelyett tavaly a riasztóan alacsony 1,2 volt csupán az index. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?