„Bukjon meg akár a kormány”

Pozsony. Peter Magvaši szociális miniszter szerint az SDĽ számára a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának kérdése legalább olyan fontos, mint maga a kormány léte. – Az SPP jelenleg előkészített eladása Szlovákiára nézve ugyanúgy szerencsétlenség, mint a kormány bukása.

Pozsony. Peter Magvaši szociális miniszter szerint az SDĽ számára a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának kérdése legalább olyan fontos, mint maga a kormány léte. – Az SPP jelenleg előkészített eladása Szlovákiára nézve ugyanúgy szerencsétlenség, mint a kormány bukása. Az ország jövőjének szempontjából fontos a gázművek sorsa, míg ez a kormány már csak hét hónapig működik – jelentette ki Magvaši.

A magánosítással kapcsolatban Bugár Béla, az MKP elnöke megjegyezte: most már nem lehet megváltoztatni a játékszabályokat. Szerinte az SDĽ-nek nem sikerül módosítania az ún. nagyprivatizációról szóló törvényt, ha mégis, akkor retroaktív hatása miatt azonnal alkotmánybírósághoz fordulnak.

Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes szerint a privatizációt már csak a kormány bukása árán lehet leállítani. Egyébként még nem kapta meg a másik akadékoskodó kormánypárt, az SOP javaslatát, amelyben arra kéri a kormányt, állapítsa meg azt a legalacsonyabb árat, amelyért az SPP 49%-a eladható.

Ľubomír Harach gazdasági miniszter szerint nem okoz gondot, hogy a gázművek magánosítása előtt megállapítsák azt az eladási összeget, melyből nem hajlandók engedni. (TASR, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?