Bugár: a cég bosszúhadjáratot folytat

Pozsony/Komárom. Bár a Nemzeti Vagyonalap várhatóan csak hétfőn hozza nyilvánosságra, hogy ki nyerte meg a komáromi hajógyár privatizálására kiírt versenypályázatot, a pozsonyi Penta Group, amely a holland OostEuropeanParticipaties B. V.

Pozsony/Komárom. Bár a Nemzeti Vagyonalap várhatóan csak hétfőn hozza nyilvánosságra, hogy ki nyerte meg a komáromi hajógyár privatizálására kiírt versenypályázatot, a pozsonyi Penta Group, amely a holland OostEuropeanParticipaties B. V. (OEP) társasággal közösen pályázott, már most azt állítja, hogy a privatizációt megbundázták. Jozef Špirko, a Penta felügyelő tanácsának tagja tegnap szó szerint azt állította, hogy a győztesről már előre megállapodott a Magyar Koalíció Pártja (MKP), valamint a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ). Špirko bizalmas információkra hivatkozva állítja, hogy a Nemzeti Vagyonalap privatizációs pályázatokat elbíráló testülete a MKP-hoz közel álló Equinoxot mondta ki győztesnek, pedig a Penta és az OEP – legalábbis Špirko szerint – minden tekintetben jobb ajánlatot tett. A Penta Group válaszként nyomást akar gyakorolni a vagyonalapra, hogy hozza nyilvánosságra az egyes pályázók ajánlatait, Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettestől pedig a privatizáció felülvizsgálását követeli.

Az MKP határozottan tiltakozik a Pravdában és a Hospodársky denníkben tegnap megjelent hirdetés ellen, amelyben a Penta Group azt állítja, az MKP nyomást gyakorol a vagyonalapra, hogy a komáromi hajógyárat ne a Penta, hanem a magyar anyagi háttérrel rendelkező Equinox privatizálja. Az MKP értesülései szerint az említett társaság a HypoVereinsbank leányvállalata, tehát nem is magyar cég. Bugár Béla pártelnök hangsúlyozta, az MKP nem gyakorol nyomást sem a vagyonalapra, sem a cég privatizációjára, sem a személyi kérdésekre a hajógyárban. Bugár annyit mondott: garantálja, hogy az MKP tisztségviselői nem ügyködtek a hajógyári privatizáció körül, s nem állnak egyetlen olyan vállalat mögött sem, amely érdekelt lenne a magánosításban. „Az MKP-nak nincs is módjában ezt befolyásolni” – mondta Bugár, aki szerint a Penta bosszúhadjáratot folytat az MKP ellen, mert egy éve a szlovák hajózási vállalat privatizációja idején a magyar párt helytelenítette, hogy a Penta 300 ezer koronáért szerezze meg az egymilliárdos vagyont. Ekkor távozott a vagyonalap vezetéséből Komlósy Zsolt, az MKP embere is. Bugár szerint az sem mellékes, hogy a Penta több milliárdos vagyonra tett szert, ezt valószínűleg egyes kormánytagok hathatós segítsége nélkül nem tudta volna megtenni.

Bugár bejelentette: az MKP jogászai már dolgoznak az ügyön, s ha a párt másképp nem tudja magát tisztára mosni, bírósághoz fordul. A hirdetést megjelentető lapoktól pedig helyreigazítást kér.. (gy, mert)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?