Bős: romló közbiztonság

Bős. Őrizetbe vette a rendőrség hétfőre virradó éjszaka a helyi menekülttábor három lakóját, két grúz és egy csecsen férfit.

Bős. Őrizetbe vette a rendőrség hétfőre virradó éjszaka a helyi menekülttábor három lakóját, két grúz és egy csecsen férfit. Mindhárman a tábor közelében levő, hajnalig nyitva tartó egyik bárban iszogattak; az elfogyasztott ital arányában nőtt az agresszivitásuk is, először csak sértegették, majd megtámadták és életveszélyesen megfenyegették a bárban tartózkodó többi vendéget. A kihívott rendőrök már a táborban tartóztatták le a három orosz állampolgárságú férfit. A rendőrök kénytelenek voltak erősítést kérni, mivel a garázdálkodók velük szemben is erőszakosan léptek fel. A rendőrök sérülései nem igényeltek orvosi ellátást. Az őrizetbe vettek ellen garázdaságon kívül hatóság elleni erőszak miatt is eljárás indult. A menekülttábor közelében levő vendéglők alkalmazottai szerint az utóbbi időben egyre gyakrabban történik a mostanihoz hasonló verekedés, nő a kisebb lopások száma, gyakrabban rabolnak ki utcán parkoló gépkocsikat. A rendőrség tehetetlen, éjszakánként csak két emberük teljesít szolgálatot a helyi rendőrőrsön, körzetük Dunacsúnnál kezdődik, és hozzájuk tartozik a Bős környékén levő valamennyi település. Fenes Iván polgármester levélben fordult a menekülttábor irányítóihoz. Bernard Priecel, a menekültügyi hivatal vezetője elmondta: az utóbbi másfél hónapban 120-ról majdnem 700 főre bővült a tábor lakóinak száma. „A nemrég, Rózsahegyen megnyitott új tábornak köszönhetően csökken majd a bősiben élő menekültek száma, ezenkívül tárgyalunk a rendőrfőkapitánnyal és a belügyminiszterrel arról is, hogy növeljék a rendőri jelenlétet a bősi tábor környékén” – mondta lapunknak Priecel. Jelentős javulás a jövő évtől várható, a hivatal 300 főben szeretné maximálni a bősi táborban lakók számát. Ekkor újabb menekülttábor nyílik, melynek helyszínét Priecel nem volt hajlandó elárulni, a helybeliek várható tiltakozása miatt. A jövő évtől támogatást terveznek az érintett községek számára, az mintegy 1200–1500 korona lesz évente egy menekült után. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?